A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszertek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszertek. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 7., szombat

Egyszerű paleo csokitorta



      Volt otthon egy túlérett avokádóm, ez sült ki belőle :) :

Hozzávalók (20 cm átmérőjű tortához):

- 3 tojás
- 100 g étcsoki
- egy érett avokádó
- 35 g paleo negyedannyi édesítő
- fél teáskanálnyi szódabikarbóna
- 50 g zöldbanánliszt
- icipici só

+ a tetejére étcsoki és áfonya



       A sütőt előmelegítettem 175 fokra. A három tojást habosra kevertem az édesítővel, majd mixerrel belekevertem az avokádót és az olvasztott étcsokit, végül a többi alapanyagot is. Sütőpapírral bélelt 20 cm átmérőjű tortaformában fél óra alatt készre sütöttem, majd, miután kihűlt, étcsokival és áfonyával díszítettem. :)

2017. szeptember 19., kedd

Csokis kókusztorta (paleo)





Tészta: (a tészta ötlete Tücsökbogártól ered, recept itt:)
- 6 tojás
- 40 g darált mandula
- 24 g kakaó
- ízlés szerint paleo édesítő

Kókuszos krém:
- 4 dl víz
- 200 g kókuszreszelék
- 400 g Cocomas (két kis doboz)
- 16 g zselatin
- kevés vanília
- ízlés szerint paleo édesítő

Csokimáz:
- 50 g kókuszolaj
- 50 g kakaó
- 40 g méz


A tojásfehérjét egy pici sóval kemény habbá verjük. Egy tálba beletesszük a sárgáját, a darált mandulát, a kakaót és a fehérjehab egynegyedét, majd sűrű krémmé verjük, végül óvatos mozdulatokkal belefotgatjuk a felvert fehérjébe. A felét 24-26 cm átmérőjű, alul sütőpapírral bélelt és kiolajozott formába töltjük, majd 180 fokon 10 perc alatt megsütjük. Ugyanezt elvégezzük a tészta másik felével is (én külön-külön szoktam elkészíteni a két tésztát, hogy ne essen össze a tészta másik fele, míg sül az első).

A krémhez a kókuszreszeléket kávédarálón ledaráltam és tálba tettem. Két deci vízben feloldottam a zselatint, majd lassú tűzön felmelegítettem (nem forraltam! ). A meleg zselatinos vizet  plusz két deci víz kíséretében a kókusz mellé öntöttem, majd tettem bele kevés vaníliát és ízlés szerint édesítőt. Habverővel összekevertem, majd a mélyhűtőbe tettem, hogy kicsit besűrűsödjön. Míg a krémem sűrűsödött, a két doboznyi hideg Cocomast kemény habbá vertem, majd belekevertem a sűrű kókuszkrémbe. Az alsó tésztarétegre terítettem, majd betakartam a másik tésztával. Miután a krém megkötött, levettem róla a tortakarimát és lekentem a csokikrémmel, amihez a mézet, kókuszolajat és kakaóport habverővel simára kevertem - de használhatunk sima étcsokit is. :) . Hűtőben hagytam dermedni, majd darált paleo porcukorral szórtam meg. :) Mutatós finomság kókuszimádóknak. :)

Virágosan (is) szép az élet, a torta meg aztán igazán :) 

2017. augusztus 23., szerda

Vaníliás-gyümölcsös paleo torta

   


     
       
       Ezt a tortát már vagy ezerszer elkészítettem, s mindig nagy sikere volt. Troll Anyu málnás vaníliakrémreceptjéből indultam ki, azt alakítottam át, sajnos belinkelni már nem tudom, mert megszűnt az oldal, de ezúton is üzenem Neki, hogy sokunknak hiányzik és várjuk vissza szeretettel, nagyon sokat adott a munkássága és a sütés-főzés iránti szenvedélye az ételérzékenyeknek, paleosoknak és nem palesosoknak egyaránt... :) <3

24-26 cm-es formához

Tészta (a sima piskótatésztát mindig így készítem):
- 80 g darált mandula vagy kesudió (más mag is lehet)
- 4 tojás
- ízlés szerint édesítő (nekem 2 evőkanál negyedannyi paleo édesítő)

Krém:
- 5 dl kókusztej
- 80 g cassava dara (gari)
- édesítő (nekem 4 evőkanál negyedannyi édesítő)
- vanília
- 1 csomag (20 g) zselatin
- 1 citrom leve
- 400 g kókusztejszín
- 100-150 g gyümölcs - málna, szeder, erdei gyümölcs, meggy...

Elkészítés:

    A sütőt előmelegítjük 160 fokra. A tojásfehérjét pici sóval keményre verjük. A sárgájához hozzátesszük a darált magot, az édesítőt és a fehérje harmadát, majd habverővel összedolgozzuk, végül a maradék fehérjehabba forgatjuk. A forma aljára sütőpapírt teszünk, majd az egész formát kikenjük kókuszolajjal. Beleöntjük a tésztát és 20 perc alatt megsütjük.
        A krémhez kis lángon sűrűre főzzük a kókusztejet, cassava darát, édesítőt és vaníliát, majd még forró állapotban turmixba tesszük, s a zacskónyi zselatinporral és a citromlével simára turmixoljuk. Áttesszük egy tálba és hűlni hagyjuk. Mikor már szobahőmérsékletű (ha hidegebb, csomós lesz és nem tudunk vele dolgozni!), befejezzük a krémet. A kókusztejszínt felverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a darakrémet, végül  a gyümölcsöt. A tésztát sütőpapírral körülbéleljük, majd ráöntjük a krémet. Hagyjuk megszilárdulni, a legvégén pedig tetszés szerint díszítjük. :) Ha gyümölcszselével díszítenénk, oldjunk fel 1 dl vízben 10 g zselatint, majd keverjünk bele 250 g gyümölcsöt (/fagyasztott gyümölcsöt) , ízesítsük citromlével és édesítővel, majd melegítsük fel- de ne forraljuk! Ha langyosra hűlt, halmozzuk a torta tetejére. Gyorsan megdermed. :) Jó étvágyat!


Születésnapra :)


2017. január 21., szombat

Paleo "túrós" baracktorta

     
     


           Nagyon szeretem a mák és sárgabarack kombinációját, s mivel apukám meglepett fél kiló aszalt sárgabarackkal, a kamrám pedig tele van saját készítésű cukormentes baracklekvárral, gondoltam,  bemutatom őket egymásnak, hátha kisül belőle valami finom édesség. :) A kisebbik tortácskát háznézőbe vittem egy üveg barackpálinka társaságában, ütős kombináció. 😂 A tésztához Tücsökbogár szilvás sütijének alaptésztáját használtam, ezt a receptet, amit azért szeretek, mert a megmaradt tojásfehérjéből házi totut tudok készíteni, így semmi nem vész kárba. :)

Tészta: (18 cm- es kapcsos formához, 26 cm- es formához dupla adag kell)
- 50 g darált dió
- 50 g darált mák
- 1/2 teáskanál sütőpor
- 3 tojássárgája
- édesítő (nálam 1 evőkanál eritrit+sztívia)

"Túrókrém":
- 75 g aszalt sárgabarack
- 10 g zselatin
- 1,5 dl víz
- 3 tojásfehérjéből totu (így) = 70-100 g totu
- 1 dl kókuszkrém
- édesítő (nálam 1 evőkanál eritrit+sztívia)
- citromlé

Barackzselé:
- 150 g cukormentes baracklekvár
- 0,5 dl víz
- 5 g zselatin

       A tésztához a hozzávalókat tálba tesszük és mixerrel összedolgozzuk, majd vizes kanállal alul sütőpapírral bélelt és kókuszolajjal kikent kapcsos tortaforma aljába simítjuk. 150 fokon 25 perc alatt megsütjük, majd kivesszük alóla a papírt, a forma oldalát pedig sütőpapírral béleljük. 
      A krémhez az aszalt barackot kb. 5-8 órával a sütés előtt beáztatjuk a vízbe. Mikor a tésztánk kihűlt, a barack áztatóvizét átszűrjük, majd belekeverjük a zselatint és állandó keverés mellett felmelegítjük (nem forraljuk! ). Mikor kicsit kihűlt, összeturmixoljuk a barackkal, totuval, édesítővel és citromlével, végül beleforgatjuk a felvert kókuszkrémet. A tésztára simítjuk és hűtőbe tesszük. 
      A zseléhez 50 g lekvár és 0,5 dl víz keverékében feloldjuk a zselatint, majd állandó kevergetés mellett felmelegítjük, végül belekeverjük a maradék lekvárt is. Mikor kihűlt, de még folyós, a túrókrém tetejére öntjük, majd a hűtőben megdermesztjük. 
    Díszíthetjük aszalt sárgabarackkal vagy csokibonbonnal is: ez utóbbihoz összekeverünk 30 g kókuszolajat, 25 g mézet, 30 g kakaóport, majd formába töltjük és mélyhűtőben lehűtjük. Könnyen kipattannak a formából. :) 
Egészségetekre! :)

2016. június 21., kedd

Kókusztejszínes paleo gyümölcstorta

         A facebookos oldalamat viszonylag gyakran használom, de a blogomra az utóbbi időben ritkán kerülnek új posztok, hisz az eddig feltett receptjeimet nagyon egyszerűen és gyorsan tudom variálni. :) (Ilyen jó időben kevesebbet kísérletezek a konyhában. ;) ). Ezt a gyümölcstortareceptet már számtalan variációban elkészítettem, sokféle gyümölcsből, sokféle aránnyal, mindig mennyeire sikerült. :)
         A képen látható erdei gyümölcsös tortát megrendelésre sütöttem, nem kell hozzás speciális liszt, mégis finom, frissítő, egészséges... :) 

Szederrel készítve :)

Átpasszírozott ribizlivel készítve, fél adagból, 18 cm-es tortaformában :) 
Erdei gyümölcsös változat :) 


Hozzávalók (24-28 cm-es formához):

Tészta: 
- 4 tojás
- csipetnyi só
- 80 g darált dióféle (lehet vegyesen is)
- édesítő (nekem 2 ek. Dia Welness négyszeres erősségű édesítő)

Krém:
- 250 g erdei gyümölcs
- 1,5 dl víz
- 4 dl kókusztejszín
- édesítő (nekem 2 ek. Dia Welness négyszeres erősségű édesítő)
- citromlé ízlés szerint
- egy zacskó - 20 gramm-  zselatin (én itt, Szlovákiában csakis ezt használom)

(A gyümölcsök, a víz és a kókusztejszín arányával bátran lehet játszadozni, a lényeg, hogy a 3 hozzávaló együttes súlya 800 gramm legyen. )

+ a krémbe ízlés szerint gyümölcs, én 100 g erdei gyümölcsöt szórtam bele (opcionális)
+ a tetejére min. 72%-os étcsoki és kókuszolaj összeolvasztva (opcionális)


Elkészítés:

       Szétválasztottam a tojásokat. A fehérjét egy csipetnyi sóval keményre vertem, a sárgáját pedig az édesítővel és egy kis tojásfehérjehabbal ugyancsak jó alaposan összemixereltem, majd belekevertem a darált magot, végül óvatosan beleforgattam a kemény tojásfehérjét is. Egy kapcsos tortaforma aljába sütőpapírt tettem, kikentem kókuszolajjal, beleöntöttem a tésztát, majd 160 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütöttem.
        A vízben feloldottam a zselatint, majd állandó kevergetés mellett felmelegítettem (nem forraltam! ). A krémhez összeturmixoltam a 250 grammnyi erdei gyümölcsöt, az édesítőt, a citromlevet és a kihűlt zselatint, majd a masszát beleforgattam a keményre vert kókusztejszínhabba (legyen nagyon hideg, hogy fel tudjuk verni! És készüljünk fel rá, hogy mindenhova spriccel. Én le szoktam takarni konyharuhával...). A kapcsos forma peremét is kibéleltem papírral (ennél a tortánál még nem, de rájöttem, hogy a gyümölcs a tortaformához érve oxidálódik/elszíneződik, ezt elkerülendő azóta inkább kibélelem a tortaforma oldalát is, majd kis darab átlátszó ragasztóval rögzítem). A krém felét a tésztára öntöttem, megszórtam gyümölccsel, majd ráöntöttem a többi krémet is, a tetejét elsimítottam. Hagytam, hogy a hűtőben megdermedjen, majd összeolvasztottam 3 kocka étcsokit fél evőkanál kókuszolajjal, ezt a tetejére csorgattam, végül mentalevéllel és erdei gyümölccsel díszítettem. :) Könnyű, nyárias, hűsítő... <3 



2016. január 18., hétfő

Paleo málnás túrókocka

     


        A szüleim kertjében sok málna terem, s mindig fagyasztanak le belőle télire. Kerestem egy receptet, amelyben elhasználhatom a tőlük kapott nagy mennyiséget, s fennakadt a szemem ezen a paleo sütikén, melyet a Paleo torták és desszertek című könyvben találtam. A totus rétegbe tettem egy zacskó zselatint is, egyrészt,  mert esélytelennek találtam, hogy anélkül stabil maradjon, másrészt, mert a tiszta zselatin nagyon jó hatással van az ízületeinkre. Elég sokat futok mostanában, úgyhogy rám fér. :) A totutól nem kell megijedni, ez a túró helyettesítésére szolgáló, fehérjéből készült alapanyag kapható bioboltokban is, de olcsóbb megoldás, ha mi magunk készítjük el. Az elkészítés módját Szafi mutatja be egy nagyszerű kis videóban, itt arra is találtok tippet, hogy mihez kezdjetek a megmaradt tojássárgájával. :) Szafi videóját itt találjátok.

Hozzávalók (21x23 cm-es szilikon formához, 12 szelethez):

Tészta:
- 100 g étcsoki
- 100 g dió
- 60 g kókuszolaj
- 2 tojás
- 30 g kakaópor
- édesítő (én 25 g Dia Wellness negyedannyi édesítőt használtam)

Totus krém:
- 150-200 g totu (én 6 tojásból készítettem, 150 g totut kaptam)
- 200 g (egy doboz) Cocomas kókusztejszín
- 1 zacskó zselatin (20 g)
- 2 dl víz
- 1 citrom reszelt héja
- ízlés szerint citromlé (2 citrom levét facsartam bele, de ezek nagyon gyenge citromok voltak)
- édesítő (nekem 25 g negyedannyi édesítő)

Málnaréteg:
- 250 g málna (lehet fagyasztott is)
- 1 dl víz
- fél zacskó zselatin (10 g)
- kevés édesítő

Elkészítés:

      A tésztához egy szilikonos (vagy sima) 21x23 cm-es formába zsírpapírt teszünk, melynek a széleit hagyjuk túllógni, hogy könnyen ki tudjuk belőle emelni. A sütőt előmelegítjük 175 fokra. A tészta elkészítéséhez aprítót használtam, így egyszerűbb, de használhatunk külön őrlőt és mixert is. A csokit és a kókuszolajat vízgőz fölött  összeolvasztjuk. A diót az aprítóban ledaráljuk, majd beletesszük az édesítőt, a kakaóport és a folyékony csokit, kicsit összedolgozzuk, majd beletesszük a két tojást is. A forma aljába nyomkodjuk és 20 perc alatt készre sütjük. A totus krémhez felverjük a behűtött Cocomast (ha sikerül, nekem most nem sikerült, de a jó  öreg zselatin így is összefogja), majd hozzádolgozzuk az édesítőt, az összetört totut, a 2 dl vízben feloldott és felmelegített (nem felforralt!) zselatint, a citromhéjat és a citromlevet. Ha túl folyékony lenne, mélyhűtőbe tesszük, ettől gyorsan besűrűsödik, majd beterítjük vele a tésztát. Mehet a mélyhűtőbe. A málnás réteghez 1 dl vízben feloldjuk  a zselatint, felmelegítjük, beletesszük a málnát és egy kevés édesítőt (ha  a málnánk fagyasztott és túl gyorsan összekapja, felmelegítjük kicsit), majd rákenjük a totus rétegre. Hűtőben dermedni hagyjuk, majd nagy örömmel fogyasztjuk. :) Jó étvágyat!


2016. január 12., kedd

Kókuszos-csokis paleo torta

 
           
       Ezt a receptet egy általam nagyon kedvelt szlovák oldalon, itt találtam. Bögrés recept, amellyel megint csupán annyi gondom volt, hogy nem tudom, mekkora bögréje van a recept szerzőjének, illetve az "1/3 bögre kókusztej" számomra értelmezhetetlen mennyiség. :D Próbálkoztam, méricskéltem, végül konkrét számokká alakítottam a receptet, s a hozzávalókon és a munkameneten is módosítottam picit.  A recept mézet is tartalmaz, amely vitatott hozzávaló paleo berkekben. Szerintem ennyi simán belefér (ha 14 szeletre vágjuk a tortát, egy főre 10 gramm méz jut, ez igazán nem sok, másrészt a kókuszos réteget nem hőkezeljük, így a méz minden jótékony hatása megmarad.) Nem egy kimondottan gyors, olcsó és kevés hozzávalós torta, de sok személynek jut belőle és nagyon laktató.  Ünnepekre is szuper választás. :)

Hozzávalók (25 cm-es tortaformához):

Tészta:
- 100 g mandula
- 80 g dió
- 50 g natúr kakaópor
- ízlés szerint édesítő (nekem 40 g DW negyedannyi cukor)
- 110 g kókusztej (én Cocomast hígítottam vízzel)
- 2 evőkanál (25 g) kókuszolaj
- 1 teáskanál fahéj
- 2 tojás
- csipetnyi só

Kókuszos krém:
- 300 g kókuszreszelék
- 30 g kókuszolaj
- 2 dl kókusztej
- 70 g mandulaliszt
- 140 g méz
- csipetnyi só

Csokiöntet:
- 100 g étcsoki
- 1 dl kókusztej
- 1 evőkanál méz
(én ezt a mennyiséget használtam, de az öntet fele lefolyt a tortáról... Talán a fele is elég lesz. :D)

Elkészítés:

     Az elkészítéshez szükségünk lesz egy jó aprítóra (enélkül is elkészíthető daráló és mixer segítségével, de lassabban megy....). A sütőt előmelegítjük 175 fokra. A dióféléket aprítóba tesszük és ledaráljuk, majd mellé tesszük a kakaót, az édesítőt, a kókusztejet, az olvasztott kókuszolajat, a fahéjat, a tojásokat és a csipetnyi sót. Homogén masszává keverjük, majd zsírpapírral bélelt és kókuszolajjal kikent, 25 cm átmérőjű kapcsos tortaformába símítjuk. 30 perc alatt készre sütjük és kihűtjük. Ezalatt elmossuk az aprítót és beletesszük a kókuszos réteg alapanyagait, majd összedolgozzuk őket (kézzel is összegyúrhatjuk). Ha a tészta kihűlt, egy kanál és a kezünk segítségével rányomjuk és elsímítjuk rajta a tölteléket. Hűtőbe tesszük dermedni, ezalatt elkészítjük a csokiöntetet. A csokit vízgőz fölött felolvasztjuk, majd belekeverjük a kókusztejet és a mézet. Hűlni hagyjuk (tovább, mint én, mert ha türelmetlenek vagyunk, az öntet lefolyik a tányérra), majd lazán rákenjük a torta tetejére. Visszatesszük a hűtőbe, majd, ha megdermedt a csoki, szeletelhetjük (igazából nem is muszáj megvárni :D) és ehetjük.
        Kalóriadús, de laktató, mutatós és finom süti. :) Jó étvágyat!



2015. november 17., kedd

Marcsi paleo almáspitéje

     

        Ennek a finom sütinek a receptjét Marcsi barátnőmnél láttam néhány hónappal ezelőtt. Tudni kell Róla (Marcsiról, nem a sütiről :) ), hogy több kedves barátnőmmel egyetemben nagy szerepet játszott az életmódváltásomban, úgyhogy nemcsak a sütiért vagyok Neki hálás... Felnézek Rá, mint Nőre és Barátra, s edzés, étkezés és gyereknevelés terén is erős motiváció. :) Amit pedig a sütiről kell tudni :) , az az, hogy speciális maglisztektől mentes és tökéletesen felhasználhatóak hozzá a maradék magok. Egy átlagos almáspitéhez képest magas a zsírtartalma (csakis jó zsírokat tartalmaz) és szénhidrátban szegény. Ha 12 szeletre osztjuk, szeletenként 250 kalória lesz a tápértéke: kiváló tízórai vagy uzsonna. :) A magok miatt nem olcsó süti, de egyrészt fel lehet hozzá használni a háztáji diót, ami ingyen van, már ha van :), másrészt laktató, úgyhogy egy szelet vígan elég lesz belőle.

Hozzávalók:

Tészta:
- 300 g dióféle (kesu, mandula, paradió, dió, lehet vegyesen is)
- 60 g kókuszolaj
- 3 tojás
- 1 csomag gluténmentes sütőpor
- porított édesítő ízlés szerint (nekem 40 g DW édesítő)

Töltelék:
- 900 g pucolt és reszelt alma
- 3 teáskanál fahéj
- ízlés szerint édesítő
- 20 g darált útifűmaghéj (Marcsi nem tett bele, de nekem nagyon folyt a töltelék, úgyhogy kellett bele a sűrítőanyag)

Elkészítés:

      Nem nagy ördöngősség, de kell hozzá egy kis rutin és türelem. :). Ha van aprítónk, tegyük bele a magokat és daráljuk meg, majd tegyük hozzá a kókuszolajat, a tojást, a sütőport és az édesítőt, s dolgozzuk egyneművé. Ha nincs megfelelő aprítónk, daráljuk le a magokat és gyúrjuk össze a többi hozzávalóval. Mehet a hűtőbe, míg elkészítjük a tölteléket. A reszelt almát összekeverjük a hozzávalókkal és félretesszük. Egy piteformába papírt teszünk, majd óvatos mozdulatokkal elsimítjuk benne a tészta kétharmadát. Mivel a tésztánk ragacsos és nem nyújtható, ezért habkártyát és evőkanalat kell hozzá segítségül hívnunk. :) Csak türelem. :) Ha a tésztából mindenhova jutott, elegyengetjük rajta a tölteléket. Végül a tetejére simítjuk a tészta maradék részét. Ez még nehezebb művelet, mert mozog alatta az alma :D, de menni fog. Ha mindhárom réteg szép sima, a tetejét villával megszúrkodjuk vagy hullámokat rajzolunk rá :), végül 180 fokon aranybarnára sütjük (úgy fél óra kell neki). Csak akkor szeleteljük, ha már kihűlt. A tetejét porított édesítővel díszíthetjük. :) Jó étvágyat!

2015. október 1., csütörtök

Mákos-diós (paleo)

     
Mákos-diós sütike kevés (házi) cukormentes szilvalekvárral megbolondítva :)

        Sok olyan emberrel beszélgettem az utóbbi időben, akik életmódot váltottak és tudatosan, egészségesen táplálkoznak, s mind megerősítették azt, amit magam is tapasztaltam: mióta más, VALÓDI ételeket eszem, nagyon megváltozott az ízlésem. Valahol a kényszer vitt rá, hisz a paleo táplálkozás, aminek az elveiből kiindulok (nem 100%-osan, de nagy részben), napraforgóolaj, tej és búzaliszt híján a kókuszból készült termékekre alapoz: kókuszolaj, kókuszreszelék, kókusztej, kókuszliszt, kókuszchips, stb. Egész életemben gyűlöltem a kókuszt s annak minden formáját, de mikor lecseréltem a haszontalan hozzávalókat, kénytelen voltam hozzányúlni: s láss csodát, úgy megszerettem, hogy ma már a nyers kókuszreszeléket kanalazgatom, ha kívánós vagyok. :) A szükség nagy úr. Az ízlésváltozás másik oka szerintem az, hogy a mesterséges ízfokozóktól, cukortól és finomított lisztektől szinte elkorcsosult ízlelőbimbóim újult erőre kaptak a más, új, értékes és tápanyagokban gazdag ételektől, s egyszerűen rászoktak ezekre az új ízekre. :) 
            
            Így szerettem meg a zellert, az étcsokoládét, a borsót, a spenótot (csak nyersen ;),  a tojást s a zöldségek teljes kínálatát. Vannak ételek, melyekkel próbálkoztam, mert tudom, hogy egészségesek, de képtelen vagyok őket megszeretni, ezeket nem is erőltetem. A mákkal is valahogy így voltam: sosem szerettem, pedig tudom, hogy csodás alapanyag. Ezzel a sütivel próbáltam magam meggyőzni, hogy valójában finom. :) A siker nem maradt el: ha nem is leszek nagy mákfogyasztó, néhány ételben legalább megeszem majd, s már ezt is sikerként könyvelem el. :)

          A receptet Zuzka facebook-oldalán találtam, köszönet érte. :)

Hozzávalók (20 cm átmérőjű tortaformához):

- 75 g darált mák (nem cukrozott, hanem TISZTA mák)
- 100 g darált dióféle (kesu, dió, mandula, törökmogyoró, stb)
- 15 g kókuszreszelék (helyettesíthető mákkal vagy magokkal)
- 6 g (fél evőkanál) kókuszolaj (ha nincs, szerintem kihagyható, a magok úgyis elég zsírosak)
- 1 banán (100 g)
- 0,5 dl kókusztej (10 g Cocomast hígítottam fel vízzel, de sima vizet is használhatunk)
- 2 tojás
- 1 kávéskanál sütőpor
- 1 teáskanál őrölt fahéj
- ízlés szerint édesítő (nekem 30 g DW negyedannyi cukorhelyettesítő)
- csipetnyi

- a tetejére friss gyümölcs/étcsoki/cukormentes lekvár

Elkészítés:

      A mákot, a diót és a kókuszreszeléket összekeverjük. A tojások sárgáját, a kókuszolajat, a banánt, a fahéjat, a sütőport és az édesítőt összeturmixoljuk, majd hozzákeverjük a mákot-diót-kókuszreszeléket, végül óvatosan beleforgatjuk a csipetnyi sóval keményre felvert tojásfehérjét. Szórhatunk bele gyümölcsöt (meggyet, cseresznyét, szilvát) is.  Szilikonos formába öntjük, majd 190 fokon 35-40 percig sütjük. Ha szeretnénk, lekvárral és csokiöntettel kínálhatjuk. :) Jó étvágyat!

2015. augusztus 18., kedd

Fitt "tejszelet" szederrel (liszt- és cukomentesen)

   

      A szlovák oldalon, ahol a receptet találtam, lisztmentes tejszeletnek nevezték ezt a sütit. :) Tényleg van benne némi igazság, főleg a kakaós piskóta és a pihepuhaság miatt. Kevés szénhidrát- és viszonylag magas fehérjetartalma miatt  szuper reggeli, tízórai vagy uzsonna lehet, én reggelire ettem belőle két szeletkét, s délig nem is gondoltam többet kajára. :D. Bármilyen gyümölccsel, sőt gyümölcs nélkül is elkészíthető. Nálunk most szederszezon van, úgyhogy minden lehetséges módon belecsempészem az ételekbe, ha épp nem rögtön a bokorról tömöm magamba kint a kertben. ;)

Hozzávalók (12 szelethez):

Tészta:
- 6 tojás
- 40 g kakaó (természetesen cukrozatlan)
- 4 evőkanál víz
- ízlés szerint édesítő (pl. eritrit vagy xylit, én 50 g DW cukrot használtam)
- 80 g kókuszreszelék 
- 1 tk szódabikarbóna
- csipetnyi só
- 25 g kókuszolaj

Krém:
- 250 g zsírszegény túró
- 250 g ricotta
- kevés vanília (ha nincs, vanáliaaroma)
- ízlés szerint édesítő
- 1 tk konjac liszt (ezt sűrítésre használom, az eredeti receptben nem szerepel, de stabilabb vele a krém. Enélkül is elkészíthető, de akkor kevésbé lesz masszív a sütike)

+ gyümölcs ízlés szerint (én 100 g szedret tettem bele) és 40 g magas kakaótartalmú (min. 70%-os) étcsoki a tetejére


Elkészítés:

      A sütőt előmelegítjük 190 fokra. A tojásfehérjéket a csipetnyi sóval keményre verjük (ha ezzel kezdjük, nem kell utáne elmosni a mixert ;) ). Egy másik edényben habosra mixereljük (van ilyen szó? :D) a 6 sárgáját meg az édesítőt, majd belekeverjük a kókuszolajat, a vizet, a kakaót, a kókuszreszeléket és a sütőport, végül néhány evőkanálnyit a felvert fehérjéből, hogy lazítsunk a tésztán. Egész eddig dolgozhattunk mixerrel, itt azonban tegyük le és vegyünk a kezünkbe egy fakanalat vagy spatulát. Óvatos mozdulatokkal, hogy a fehérjét össze ne törjük, forgassuk bele a tojáshabot a tésztába, majd a tészta egyik felét öntsük kisebb szilikontepsibe és süssük 10 percig. Tegyük rácsra, majd süssük meg a tészta másik felét is. Míg a 2 adag tészta sül, a krém hozzávalóit (konjac liszttel vagy anélkül) keverjük össze. Ha a tésztánk kihűlt, az egyik rétegre kenjük rá a túrókrémet, rakjuk ki gyümölccsel, helyezzük rá a másik tésztaréteget és nyomkodjuk le. Locsoljuk meg olvasztott étcsokival és tegyük hűtőbe. :) 12 szelet esetén 1 szelet 190 kalóriát, 9,5 g fehérjét, 5,6 g szénhidrátot és 14,5 g zsírt tartalmaz, ha szederrel töltöttük meg. Jó étvágyat! :)


2015. augusztus 3., hétfő

Mini gyümölcsös-kakaós piskóta

       
         Épp a másnapi étrendemet tervezgettem (mert általabán előre eltervezem, hogy mit fogok enni, hisz készülnöm kell rá: bevásárolni és sütni-főzni), mikor rátaláltam erre a jó kis sütike receptre a fitnessguru.sk oldalán. Nagyon kakaós, jókedvrederítő piskóta friss gyümölccsel megbolondítva, tökéletes reggeli lett belőle másnapra :). S mivel csak egy pici adag, késztetést sem éreztem, hogy beleegyek és egyengessem a szélét, ahányszor csak beteszem a lábam a konyhába:) . Kókusztejszínhabbal vagy olvasztott étcsokival tovább fokozható az ízélmény. ;)

Hozzávalók (bármilyen kisebb hőálló formában elkészítve, nekem 11 cm átmérőjű tortaformában készült):

- 75 g ribizli (vagy más gyümölcs apróra vágva. lehet fagyasztott is)
- 30 g zsírtalanított mandulaliszt
- 15 g kakaó
- 20 g méz/agavé szirup (én 10 g eritrit és sztívia alapú DW cukrot használtam)
- 1/4 tk szódabikarbóna
- 1/2 tk fahéj
- 1 tojás
- 1/2 banán (60 g)

Elkészítés:

    Előkészületek: ha nagyobb szemű gyümölcsünk van (pl. eper), félbevágjuk, a banánt összenyomjuk, egy kisebb hőálló formát kikenünk kókuszzsírral (nekem pici tortaformám volt, az aljába sütőpapírt tettem), a sütőt pedig előmelegítjük 180 fokra. A mandulalisztet, a kakaót, a fahéjat és a szódabikarbónát egy kisebb tálkában összekeverjük, majd hozzáadjuk a tojást, a banánt és az édesítőt. Mixerrel alaposan összedolgozzuk, végül beleforgatjuk a gyümölcs 3/4 részét is. A tésztát a formába öntjük, elegyengetjük, majd a tetejére szórjuk a maradék gyümit. 30 perc alatt készre sütjük. A tészta nem levegős, inkább tömör, laktató, kakaós, nagyon finom. :) Elkészíthetjük nagyobb formában is, csak többszörözni kell a mennyiséget. Az egész adag adag 280 kalóriát, 22 g fehérjét, 23 g szénhidrátot és 12 g zsírt tartalmaz. Jó étvágyat!:)
       


2015. augusztus 2., vasárnap

Csokis- narancsos- citromos torta (nyers vegán, paleo)

 

       Többször is említettem már Nektek az egyik kedvenc helyemet, a győri ÉLelem Éttermet, ami egy igazi Csodaország, telis tele finom nyers vegán sütikkel, ízes főételekkel, egészséges smoothiekkal. A nyers vegánságról is írtam már a blogomon: a nyers vegánok nem fogyasztanak állati eredetű táplálékot, az ételeik alapját a magok, gyümölcsök és zöldségek teszik ki, s mindezt nyersen, hőkezelés nélkül fogyasztják (az aszalógép maximális hőfoka max. 42 fok lehet), így a tápanyagok nem vésznek kárba. Én elsősorban a paleo táplálkozás elveivel értek egyet, sok húst és tojást fogyasztok, ami a nyers vegánok számára tiltólistán szerepel, de ezeket az ételeket leszámítva sok párhuzamot látok a két étkezés között: úgy gondolom, hogy a hús és tojás mellett ezek az élő, mindenféle mesterséges adalékanyag nélküli ételek adják a legtöbb energiát és tápanyagot a szervezetünknek, így amikor csak tehetem, betérek Tündihez és Szilárdhoz egy-egy szelet sütire, egy finom homoktövises smoothie-ra, egy szelet pizzára és néhány kedves szóra :). Mert azt is kapni náluk, és olcsón mérik :))). Tavasszal részt vettem egy ÉLelem Étterem által szervezett tortakészítő tanfolyamon, ahol két torta elkészítését mutatták be nekünk. Mivel az egyik torta mákos, amit nagy bánatomra nem szeretek, ezért ötvöztem a citromos-mákos torta és a narancsos csokitorta egy-egy rétegét, így született meg a csokis-narancsos-citromos torta, ami teljesen az én ízlésem szerint készült :). Köszönöm a recepteket, fantasztikusak. :)


Ízelítő az ÉLelem Étterem kínálatából :)


Hozzávalók (18 cm átmérőjü tortához- 8-10 pici, ámde laktató szelethez) :



Alap:
- 100 g datolya (előzőleg beáztatva)
- 100 g mandula
- 50 g kókuszreszelék

Csokis-narancsos réteg:
- 150 g datolya (előző este beáztatva)
- 2 ek kakaó
- 35 g kókuszolaj (folyékony állapotban)
- 1 narancs leve + reszelt héja

Citromos réteg:
- 60 g kesudió
- 25 ml citromlé
- 80 ml víz 
- 50 g méz
- 35 g kókuszolaj (folyékony állapotban)

Elkészítés:

     A torta elkészítéséhez szükségünk lesz egy jó aprítógépre és egy erős turmixra. Az alap hozzávalóit az aprítóban összedolgozzuk, majd egy alul sütőpapírral bélelt tortaforma aljába nyomkodjuk (ha nem állna össze, kis vizet tehetünk hozzá). Mehet a mélyhűtőbe. A csokis-narancsos réteg hozzávalóit (a datolyát csepegtessük le) ugyancsak aprítóba tesszük, s a gépet addig járatjuk, míg a masszánk teljesen egynemű nem lesz. A "tészta" tetejére simítjuk, majd visszatesszük a mélyhűtőbe. A citromos réteg hozzávalóit a változatosság kedvéért turmixba tesszük, összedolgozzuk, majd kb fél dl krém kivételével a csokis rétegre öntjük. A maradék kevéske krémbe kakaót keverünk, majd a képen látható módon egy darabka sütőpapír segítségével díszt nyomunk belőle a torta tetejére. Mélyhűtőben/ hűtőben tartjuk, míg össze nem áll, majd késsel kivágjuk a tortaformából, az oldalát elsímítjuk, végül tálaljuk. :) Melegben gyorsan olvad, ha épp senki sem fogyaszt belőle, tartsuk hűtőben.
         Jó étvágyat! :) 

2015. június 1., hétfő

Mandulás- csokikrémes paleo kosárkák

     






      Babaváró bulira voltunk hivatalosak a csajokkal. Ezzel a recepttel már régóta szemeztem, s mivel a várandós kismamáknak eleve vigyázni kell a cukorral, s a paleos sütik amúgy is finomak, gondoltam, az ajándék mellé viszek néhány csokikrémes kosárkát is. Nagyon gyorsan és ügyesen elkészült, finom könnyű csokikrém van benne és egyszerűen szállítható, ráadásul mutatós :) Kell ennél több?:) A receptet a Paleo torták és desszertek című könyvben találtam, s minimális változtatásokkal készítettem el. Ezerféleképpen variálható recept: a csokikrém alá tehetünk eperdzsemet, a tetejére pedig eperszeletet, vagy a kosárkákat megtölthetjük akár gesztenyekrémmel vagy más ínyencséggel is. A lehetőségeknek csak a fantáziánk szab határt. :)

Hozzávalók (10 db kosárkához):

Tészta:

- 25 g darált mandula (kiváltható bármilyen csonthéjassal: pl. kesuval vagy dióval)
- 50 g mandulaliszt
- 12,5 g kókuszliszt
- 12,5 g gesztenyeliszt (finom édeskés ízt ad neki, de drága hozzávaló. Ha nem akarunk a recept miatt egy egész zacskót megvenni, helyettesítsük mandulaliszttel vagy kókuszliszttel)
- 1 tojás
- 50 g puha kókuszzsír
- 30 g porított eritritol vagy más édesítő (én 13 g DW cukrot használtam)

Csokikrém:

- 50 g magas kakaótartalmú, jó minőségű étcsoki
- 1 dl (100 g) Cocomas kókusztejszín, jól behűtve
- ízlés szerint édesítő, lehetőleg porítva (egy teáskanálnyi DW cukrot használtam)

Díszítéshez:

- mandulaszeletek/egész mandula/csokiforgács (ízlés szerint bármi :) )

Elkészítés:

         A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd 10 kis gombócot formázunk belőle. A gombócokat a tenyerünkben lelapítjuk, (a sütőt ekkor kapcsoljuk be és melegítsük elő 175 fokra), majd szépen precízen a kosárkákba nyomkodjuk. Mire ezzel végzünk (nem megy azért olyan pikk- pakk ;) ), a sütő be is melegedett. Toljuk be a kosárkáinkat és kb. 15-20 perc alatt süssük arany színűre őket. Percenként lessünk rá, mert a széle könnyen megéghet, míg a közepe nyers marad. Ha túl gyorsan pirulna a szegélye, állítsunk a hőfokon. Ha megsült, vegyük ki a sütőből és fordítsuk ki a tésztát a formákból (mivel zsíros tésztáról van szó, gyönyörűen leválik a forma faláról akkor is, ha nem kenjük ki). Míg a kicsikék hűlnek, elkészítjük a csokihabot. A csokinkat vízgőz fölött felolvasztjuk és elkeverjük benne az édesítőt. Hagyjuk, hogy kicsit lehűljön. A Cocomast habverővel (vagy tejhabosítóval, én ez utóbbival készítettem) felverjük, majd óvatosan belekeverjük a már nem forró (sűrűn kell kóstolgatni :-P), de még folyékony csokit. Könnyű csokikrémet kapunk, melyet kiskanállal (ha pepecselni akarunk, nyomózsákkal) a kihűlt formákba töltünk. Díszítjük, majd mehetnek a hűtőbe. Nem diétás, de nagyon finom és laktató édesség csupa egészséges hozzávalóból:). Egy darab kosárka 153 kalóriát, 3,9 g fehérjét, 3,2 g szénhidrátot és 13,7 g zsírt tartalmaz. Jó étvágyat!

2015. április 1., szerda

Paleo kókusztekercs sütés nélkül

Paleo kókusztekercs :)

         Örök életemben szerettem a keksztekercseket: az állaguk és selymességük mindig levett a lábamról. Mostanában ugye klasszikus sütiket már nem eszek, csak nagyon nagyon ritkán. A helyi paleo cukiban szoktam enni nyers vegán keksztekercset, ma is megleptem magam szülinapom alkalmából egy szeletkével, mennyei :). Szerettem volna magam is kipróbálni. Nem találtam olyan receptet, ami szimpatikus lett volna, csak ezt a banántésztás kókusztekercset a fittnők.hu oldalon, itt viszont hiányoltam a hozzávalók konkrét arányát. Fogtam magam, és elkészítettem a magam ízlése és tudása szerint, a már említett receptből kiindulva. Nagyon finom nyers kókusztekercs lett a végeredmény, sok egészséges és tápanyagban gazdag hozzávalóval. :) Kell hozzá kávéőrlő és egy jó aprítógép (plusz egy kis kézügyesség), de aki eleve szeret nyers vegán és paleo recepteket készíteni, annak a konyhája remélhetőleg jól felszerelt. :)

Hozzávalók (egy kis rúdhoz, kb. 15 kis szelethez):

A barna réteghez:
- 40 g kókuszreszelék
- egy banán (kb. 115 g)
- 50 g zsírtalanított mandulaliszt
- 15 g kakaópor

A fehér réteghez:
- 35 g kókuszreszelék
- 15 g kókuszzsír (nagyon jó minőségű extra szűz kókuszolajat használtam, mert ebben a receptben nem kell hőkezelni a kókuszzsírt, így benne maradnak a hasznos tápanyagok)
- 100 g kesudió (előzőleg pár órára beáztatjuk, majd leöntjük róla a vizet)
- ízlés szerint édesítő: én 15 g porrá őrölt DW cukrot használtam, így nem teljesen nyers vegán a recept, de mehet bele más édesítő vagy méz is

Elkészítés:
Fázisfotók :) 

       A sötét réteghez a kókuszreszeléket kávéőrlőben simára daráljuk, majd kézzel (vagy aprítóban) hozzágyúrjuk a villával összenyomott banánt, a mandulalisztet és a kakaót. Szilikonos sütőlapra tesszük, ráterítünk egy zsírpapírt és téglalap alakúra sodorjuk. A fehér réteghez aprítóban sima masszává dolgozzuk az előzőleg beáztatott kesudiót ( ez eltarthat egy ideig), majd hozzátesszük a langyos kókuszzsírt, a darált kókuszlisztet és a porított édesítőt (vagy mézet) és addig járatjuk a gépet, míg a massza összeáll. A barna rétegre terítjük, zsírpapírral lefedjük és sodrófa segítségével óvatosan rálapítjuk az alsó rétegre. A hajlékony szilikonlap segítségével ügyesen feltekerjük, jó szorosra, majd néhány órára a hűtőbe tesszük dermedni. Nagyon szépen szeletelhető. Kalóriában gazdag sütemény, de az étrendünkbe tudatosan beépítve nyugodtan fogyasztható: én holnap tízóraira fogom enni, és tudom, hogy 3 kis szeletke is jócskán ellát majd energiával. :) Az egész adag összesen 1494 Kcal, amiből 46 g fehérje, 96 g szénhidrát és 113 g zsír. Ezeket a mennyiségeket osszuk annyi felé, ahány szeletre felvágtuk. :) Jó étvágyat!

2015. március 28., szombat

Meggyes-mákos piskóta mindenmentesen

Habkönnyű piskótatészta, savanykásan édes meggy, fogunk alatt roppanó mákszemek... Az élet szép.  :)
       
          Ma szülinapra készülünk, úgyhogy egy nagyon hosszú este egy és várhatóan nagyon fáradt és nyűgös vasárnap reggel/délelőtt áll előttem. Hiába, öregszem. :). Ilyenkor az embernek ahhoz sincs elég ereje, hogy az ágyból kitámolyogjon, nemhogy még egészséges reggelit is készítsen magának. :D Márpedig enni kell, ráadásul, ha csak egy mód van rá, olyat, ami energiát ad a fáradt (esetleg másnapos:) szervezetünknek, nem üres kalóriákat. Ezért már ma felkészültem a holnap reggelre ezzel a mindenmentes meggyes piskótával, aminek receptjét Hadarik Rita: Egészséges ínyencfalatok c. könyvében találtam. Klasszikus piskótatészta búzaliszt helyett barna rizsliszttel készítve, megspékelve egy kis mákkal és meggyel... Nagyon finom reggeli, tízórai, uzsonna vagy vasárnapi desszert. :) Minden hozzávaló beszerezhető bioboltban, viszonylag alacsony áron. 

Hozzávalók 20 cm átmérőjű tortaformához, 8 szelethez:

- 3 tojás
- 85 g barna rizsliszt
- 15 g tápiókakeményítő
- fél teáskanál szódabikarbóna
- 1 citrom leve és héja
- édesítő ízlés szerint (60 g DW cukrot használtam)
- 50 g kókuszzsír (vagy vaj)
- 1 evőkanál (10 g) szemes (darálatlan!) mák
- csipetnyi só
- 100 g gyümölcs: pl. meggy, eper, barack. Én fagyasztott meggyet használtam

Elkészítés:

     A sütőt előmelegítjük 175 fokra. A tojások sárgáját, a puha kókuszzsírt, az édesítőt és a citrom levét és héját fehéredésig verjük, majd belekeverjük a rizsliszt, a tápiókakeményítő, a szódabikarbóna és a mák keverékét. Utolsó lépésként beleforgatjuk a csipetnyi sóval keményre vert tojásfehérjéket: óvatosan, részletekben, mert a lisztes masszánk elég sűrű. A tésztát szilikonos formába terítjük, majd megszórjuk gyümölccsel. Kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. 8 szelet esetén egy szelet süti 146 kalóriát, 3 g fehérjét, 19,5 g szénhidrátot és 9,5 g zsírt tartalmaz. Ha nem esszük meg rögtön, takarjuk le aloballal vagy fóliával, nehogy kiszáradjon. Jó étvágyat!:)

2015. március 21., szombat

Két legyet egy csapásra (csodakaják: kávéturmix reggelire és zabpehelygolyók tízóraira/uzsira)

Kávéturmix és zabpehelygolyók :)



        Múltkor már írtam Nektek egy csodaturmixról, ami fejbe kólint és észhez térít, bámilyen kómásan vagy ballábbal is keltem aznap. Most leírom Nektek, mit reggeliztem és tízóraiztam/uzsonnáztam a ezen a héten több alkalommal is, illetve hogyan tudok mindent egészségesen, saját kezűleg, frissen, főzés nélkül elkészíteni és pazarlás nélkül, gazdaságosan felhasználni:) A hozzávalók közül csak a zabpehely nem paleo.

Hozzávalók 1 személyre: (1 nagy adag turmix- garantáltan eltelít több órára is + 5-6 darab nyers zabpehelygolyó):

- 30 g kesudió vagy mandula
- 3 dl víz
- 10-15 g chia mag
- 100 g fagyasztott banán
- 1-2 teáskanál instant kávé (készítheted előző nap megfőzött kávéból is)
- 50 g finomra reszelt alma
- 20 g aprószemű zabpehely
- 20 g mandulaliszt/kókuszliszt/gesztenyeliszt/zabpehelyliszt ízlés szerint
- édesítő ízlés szerint: eritrit, stívia vagy DW cukor (én az utóbbit használom porrá darálva)
- kevés kókuszreszelék a hempergetéshez

Elkészítés:

       Az elkészítésnek már előző reggel vagy este neki kell állni: beteszünk a fagyasztóba egy darabokra vágott banánt (én többet is szoktam a mélyhűtőben tartani) és beáztatunk tiszta vízbe 30 g mandulát vagy kesudiót. Mehetünk is pihenni:)
          Másnap a diónkról leöntjük az áztatóvizet, majd turmixba tesszük ( a diót, nem a vizet :), felöntjük kb 3 deci vízzel és 3-5 perc alatt tejjé turmixoljuk. A kész tejet átszűrjük. A fennmaradt diópépet összegyúrjuk a reszelt almával, az aprószemű zapbehellyel, a mandulaliszttel/kókuszliszttel/zabpehelyliszttel (a liszt mennyiségén változtathatunk), ha kell édesítjük, majd a masszából golyókat formázunk. Kókuszlisztbe forgatjuk őket és félretesszük "pihenni". :) Az átszűrt tejet visszaöntjük a turmixba, beletesszük a kávét, a chia magot, a kávét, a banánt és az édesítőt, majd alaposan összeturmixoljuk. Sűrű, laktató, tápanyagokban gazdag turmixot kapunk és finom, könnyed, egyszerűen magunkkal vihető golyócskákat:). Ráadásul nagyon gyorsan elkészülünk vele. Jó étvágyat. :)

2015. március 8., vasárnap

Vakondtúrástorta


      Párom kereresztfia, a kis Bende tegnap töltötte be 2. évét. Egy tünemény, már most a nők álma. :) Mivel laktózérzékeny és idén már esélyes volt, hogy ő is belenyammogna a születésnapi tortájába, készítettem neki egy laktózmentes tortát: a feltétel az volt, hogy legyen benne banán, csoki és tejszínhab. Rögtön a vakondtúrástorta jutott eszembe, amit Emese barátnőmmel már ezerszer elkészítettünk egymásnak, de mindig csak a félkész, dobozos verziót. Hát most megpróbáltam saját kezűleg megsütni:) S bár Bende úgy döntött, hogy jóllakik a marcipánfigurával, a torta elfogyott az utolsó morzsáig. :) A Kisvakond, aki a vakondtúrás tetején ücsörög, párom műve. Igazából mindketten készítettünk egy-egy verziót, de ő kiütéssel nyert, úgyhogy én csak a kis ásómat biggyesztettem oda a torta oldalára:)

Hozzávalók (24 cm átmérőjű formához):

Tészta:
- 5 db tojás
Próbálkozások :)
- 80 g cukor
- 1 dl olaj
- 100 g simaliszt
- 40 g kakaópor
- 1 csomag sütőpor

Töltelék:
- 3 db banán
- kb. fél citrom leve

Krém:
- 6 dl habtejszín
- 3 csomag habfixáló
- 40 g porcukor
- 80-100 g csokicsepp/csokidara/reszelt étcsoki


Elkészítés:

Az elkészítés menete
      A tortát időben el kell elkészíteni, hogy pihenni tudjon legalább egy éjszakát. A sütőt előmelegítjük 175 fokra. Az 5 tojássárgáját és a cukrot fehéredésig verjük, majd belekeverjük a napraforgóolajat. Óvatosan beleforgatjuk a keményre felvert tojásfehérjét, végül az összeszitált lisztet+kakaót+sütőport is. Sűrű masszát kapunk, amit sütőpapírral bélelt, olajjal kikent és kakaóporral meghintett tortaformába simítunk.  A tésztát 25-30 perc alatt készre sütjük, ellenőrizhetjük tűpróbával is. Ha kihűlt, a szélétől kb. 2 cm-re éles késsel egy kört rajzolunk, aminek a belsejét kanállal óvatosan kivájjuk. Ügyelünk rá, hogy a perem épen maradjon, s hogy az alja is legalább 1 cm-es legyen, nehogy átsazakadjon. A kivájt tésztát összemorzsoljuk. 
    A krémhez a tejszínhabot nagy fokozaton verni kezdjük, majd, mikor már majdnem kész, beleszitáljuk a porcukrot és a habfixálót. Teljesen keményre verjük, majd óvatosan beleforgatjuk a csokidarabokat,
    A banánokat meghámozzuk és hosszában kettévágjuk, majd kirakjuk vele a tészta mélyedését. A tetejüket megkenjük citromlével, hogy ne barnuljanak meg. A banánokra ügyesen ráhalmozzuk a krémet, félgömböt formázunk, amit megszórunk "földdel", azaz a kivájt, összemorzsolt tésztával. Kicsit rányomkodjuk, majd egy éjszakára hűtőbe tesszük. A tetejére marcipánvakondot ültethetünk:).
      Nagyon finom, könnyű torta. Laktózérzékeny gyerkőcnek is elkészíthetjük, csak ügyeljünk rá, hogy a tejszín, a csokidara és a marcipán is laktózmentes legyen. Jó étvágyat! :)
  

Bende meg a Kisvakond :)












2015. február 25., szerda

Egyszerű kókuszos-almás sütemény (paleo)

     
         Ez a sütemény egy kirándulás apropóján készült el először: szerettem volna valami finom és egészséges nasit az útra, ami pár napig kitart. A HelloPaleo  paleo üzlet (a Westendben megtaláljátok:) facebook oldalán találtam ezt a sütireceptet, aminek legnagyobb előnye (amellett, hogy nagyon finom:), hogy olcsó, egyszerű és nem igényel semmi speciális hozzávalót. Ez most tényleg nem, esküszöm:). Eredetileg erdei gyümölcs kellene a tetejére, de a könnyebb szállíthatóság miatt én nem tettem rá semmit, így kevésbé szottyos:) Teljesen olyan íze van, mint anyukám régi reszelt almás sütijének, szerintem ilyet azelőtt is evett mindenki, hogy a paleo étkezés egyáltalán bekerült volna a köztudatba:)

Hozzávalók (21x23 cm-es tepsihez, nekem 12 nagy szelet jött ki belőle):

- 6 tojás
- 1 banán (100 g)
- 1 alma (200 g)
- 3 ek méz (én DW édesítőt használtam, kb. 20 grammot)
- 200 g kókuszreszelék
- vanília
- csipetnyi
- 1 tk szódabikarbóna
+ a tetejére mehet erdei gyümölcs, ha valaki gyümölcsösebben szeretné. :)

Elkészítés:

      A sütőt előmelegítjük 170 fokra. A banánt és az almát aprítógépben pürésítjük (reszelni is lehet), majd mixerrel beledolgozzuk a tojások sárgáját, a mézet/édesítőt, a kókuszreszeléket, a vaníliát és a szódabikarbónát, végül óvatosan beleforgatjuk  a csipetnyi sóval kemény habbá vert fehérjét is. Kókuszzsírral kikent tepsibe terítjük (én szilikonosat használok, azt nem kell kikenni), a tetejét szépen elsímítjuk (a képen látható habkártya segítségével, szuper eszköz :), megszórjuk a gyümölcsünkkel (ha teszünk rá), majd kb. 40 perc alatt készre sütjük. A tetejét porított édesítővel díszítettem :) Egy szelet édesítővel készítve 170 kalóriát, ebből 5 g fehérjét, 8 g szénhidrátot és 14 g zsírt tartalmaz, ha mézzel dolgozunk, az dob kicsit a szénhidrátértéken. Szuper reggeli, uzsonna vagy nasi a kávénk/teánk mellé, ráadásul könnyen szállítható. :) Jó étvágyat!:)


2015. február 23., hétfő

Puha almás-fahéjas-mandulás keksz (paleo)

     
         Kicsit nyomott hangulatom volt a napokban, gondoltam feldobom magam egy egészséges és energiadús nasival. Valami újjal, amit még nem készítettem. Eleve gyengéim a kekszek, s mivel a http://www.fitnessguru.sk/ oldalán már régóta szemezgettem ezekkel a guszta kis falatkákkal,  úgy döntöttem, edzés előtt gyorsan megsütöm a kicsikéket. Nem csalódtam, hisz ezen az oldalon eddig csak finom receptekkel volt dolgom:). Finom fahéjillat, édes íz, pihepuhaság... Ez kellett nekem. :) Ráadásul bárki elkészítheti, nem kell hozzá semmilyen speciális hozzávaló, csak ami egy egészségtudatos szakács konyhájában fellelhető ;) . A kekszek az alma miatt nem ropogósak, inkább puhák, omlósak.

Hozzávaló (15 db kekszhez):

- 200 g finomra reszelt alma
- 100 g darált mandula (tuti, hogy más diófélével is finom:)
- 30 g kókuszreszelék
- 40 g szilvaszirup (vagy méz, vagy agavé szirup, ki mit szeret)
- 10 g olvasztott kókuszzsír (vajjal helyettesíthető)
- 1 tk fahéj
- 1/2 tk őrölt gyömbér
- vanília
- csipetnyi
- 50 g aszalt fekete cseresznye (eredetileg mazsola, de a párom nem szereti, úgyhogy én nem teszek semmibe)
+ én tettem bele plusz édesítőt is

Elkészítés:

      Megint egy nagyon egyszerű recept:). A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A hozzávalókat összegyúrjuk, majd a kissé folyékony masszából 15 db kekszet formázunk a sütőpapírral bélelt tepsibe. 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük a kicsikéket. Tápértékek 1 db kekszben: 100 kalória, 3 g fehérje, 8 g szénhidrát és 6,5 g zsír. Jó étvágyat! :) 

2015. február 12., csütörtök

Gesztenyés csokitorta a szerelmesek napjára (liszt- és cukormentes)

       
           

             Sokszor megkapom a kérdést az ismerőseimtől, hogy miért nem eszek cukrot és lisztet, miért vonz a paleo és az egészséges étkezés, hisz nem kell fogynom, sőt, rácsodálkoztak már arra is, hogy annak ellenére, hogy így eszem, nem vagyok pálcika és nem is fogytam. Tévhit, hogy akár a cukor- és lisztmentes étkezéstől, akár a paleo étrendtől, akár a diétásabb kajáktól egyértelműen fogyni fogunk, mert nem. Fogyni akkor fogyunk, ha több kalóriát égetünk el a nap folyamán, mint amit bevittünk. A paleo és diétás kajákból ugyanúgy be lehet vinni a szükséges kalóriamennyiséget, mint a hagyományos ételekből, sőt, a paleo ételekből még könnyebben is, hisz a zsíros husikban és olajos magvakban bizony van kalória. Én viszont hiszem, hogy a testünknek igenis nem mindegy, hogy az energiamennyiséget jóféle, egészséges, tápanyagokban gazdag alapanyagokból vagy üres kalóriákból visszük-e be, és bizony meghálálja, ha jó dolgokkal etetjük: fittek, energikusak és egészségesek leszünk, a hajunk és a bőrünk csillogni fog, az egész lényünk pedig ragyogó és sziporkázó lesz, majd kicsattanunk. :)

            Ezt a bevezetőt azért írtam, mert a most következő sütiben például pimaszul sok kalória van, és nem is ajánlom, hogy minden nap ötösével együk az ehhez hasonló finomságokat. Módjával viszont, ha belekalkuláljuk a napi étkezésbe, nyugodtan fogyasszuk néha, mert a testünket-lelkünket feltölti, energizálja és jókedvre deríti. És mert megérdemeljük. :)

      Ez a süti tehát egy energiabomba, de minden egyes grammja dúskál antioxidánsokban, vitaminokban, tápanyagokban: a gesztenye, az étcsokoládé, a tojás és a kókuszzsír is (a tejszínt normál esetben lecserélném kókusztejszínre, de ez egy ünnepi finomság, úgyhogy nem teszem. ;). Ráadásul az íze is mennyei. Mi kell még?:) A receptet a Fit Štýl magazin 2015/2-es számában találtam. Szuper finomság a szerelmesek napjára, de megsüthetjük bármikor máskor is, minden ok nélkül. :)

Hozzávalók (18 cm-es tortaformához, ha 24 cm-es formánk van, duplázzuk a hozzávalókat):

- 125 g natúr gesztenye
- 125 g magas kakaótartalmú étcsokoládé
- 125 g tejszín
- 100 g kókuszzsír (vagy vaj)
- ízlés szerint édesítő (ha sima cukrot használunk, úgy 80 grammot tegyünk bele)
- 2 tojás

Elkészítés:

       A formánkat kikenjük kókuszzsírral, a sütőt előmelegítjük 175 fokra. A gesztenyemasszát összetörjük, vagy ha főtt gesztenyéből készítjük (mint én:), akkor robotgépben megőröljük, majd feltesszük melegedni a tejszínnel, míg sűrű masszát nem kapunk. (Állítólag kapható natúr fagyasztott gesztenyemassza, én még nem találkoztam vele, úgyhogy zacskóban kapható főtt egész gesztenyét használok a gesztenyés receptekbe). A kókuszzsírt és az étcsokit vízgőz fölött összemelegítjük, a cukrot és a tojássárgáját habosra keverjük. Robotgépben összevegyítjük a három masszánkat, majd óvatosan beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. 25 perc alatt készre sütjük (ha a kókuszzsír csepegne belőle, tegyünk alá tepsit), majd jól lehűtve tálaljuk. A tetejét porított édesítővel és csokiforgáccsal díszítettem. 8 szelet esetén egy szelet 300 kalóriát, 4 g fehérjét, 13 g szénhidrátot és 26 g zsírt tartalmaz. Jó étvágyat!:)