A következő címkéjű bejegyzések mutatása: foetelek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: foetelek. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 20., vasárnap

Szezámmagos pulykamell




         Pofonegyszerű és villámgyors recept, semmi más nem kell hozzá, csak amit a képen láttok, plusz egy kevés só és bors. Először egy helyi étteremben, itt ettem ezt a husit, ott szeletekre vágják és friss salátaágyon kínálják, mézes szójaszósszal meglocsolva, nagyon finom. :) Rengetegszer megsütöttem már azóta, most friss édesköményes almasalátát készítettem hozzá, így laktató és tápanyagban gazdag lesz a holnapi és holnaputáni ebédem :) Gyorsan elkészül és a válogatósabb vendégeket is le lehet vele venni a lábukról.:)

Hozzávalók (3-4 adag):

- 500 g csirke- vagy pulykamell (lehet comb is)
- 80-100 g szezámmag (én kevertem a fehér és fekete szezámmagot, de csak fehéret is használhatunk hozzá)
- és bors
- kacsazsír/kókuszolaj a kisütéshez

Elkészítés:

      A húst kisebb szeletekre vágjuk, sózzuk-borsozzuk, majd állni hagyjuk (a legjobb, ha legalább pár órát pihentetjük). A zsiradékot felmelegítjük, a húst a szezámmagba forgatjuk (mivel a hús nedves, rá fog tapadni), majd mindkét oldalán megsütjük (füstös és sercegős mutatvány, sokat kell majd utána szellőztetni, de megéri). Igazából ennyi. :) Bármilyen körettel tálalhatjuk. Jó étvágyat! :)

2016. február 4., csütörtök

Juhtúrós rakott karfiol

       


        Ez az étel annak az apropóján született, hogy apukám az egyik vadászata után meglepett két zacskónyi friss hegyi juhtúróval, amit valamilyen módon fel szeretettem volna használni. Próbálok glutén és cukor nélkül is a lehető legváltozatosabban étkezni, ezért előszeretettel használom főételeimbe a kölest, a zabot, a quinoát és a rizst, de az átlagemberhez képest jóval kisebb mennyiségben, hogy minden étkezésembe jusson elegendő mennyiségű fehérje és jóféle zsiradék is, ne csak szénhidrát. Ez előbbit általában hús formájában viszem be, de mivel most kéznél volt a  friss, fehérjedús juhtúró, ezért kivételesen húsmentes ebédet készítettem. :) Gyorsan és könnyen elkészíthető főétel, amibe belecsempésztem az otthonomban fellelhető alapanyagokat, a végeredmény pedig egy nagyon finom, ízes (ki nem állhatom az íztelen ételeket), egészséges és laktató fogás lett. :). Próbáljátok ki! :)

Hozzávalók (3-4 adag):

- 250 g juhtúró
- 1 doboz (150 g)  görög (vagy más, lehetőleg zsíros) joghurt
- 0,5 dl tejszín (kihagyható, mikor beletettem, még nem tudtam, hogy egy doboznyi joghurt is kerül az ételbe :))
- 2 tojás
- 100 g köles (szerintem rizzsel is működik :))
- 100 g Cheddar (vagy más) sajt
- 350 g karfiol (lehet több is, már bánom, hogy csak ennyit tettem bele :) )
- kevés kókuszolaj
- só, bors, fokhagyma

Elkészítés:

     A kölest egy kevés kókuszolajon állandó keverés mellett megpirítjuk, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, sózzuk, majd lefedjük és alacsony lángon puhára főzzük. Ha elfő a víz, öntünk még hozzá, átkeverjük, majd fedő alatt tovább pároljuk. Ha megpuhult, kézmelegre hűtjük. A karfiolt rózsáira szedjük és párolóedényben félpuhára pároljuk, vagy vízben megfőzzük. A langyos kölesbe belekeverjük a juhtúrót, a tejszínt, a joghurtot, a két tojást, a fokhagymát, ha kell, sózzuk-borsozzuk, végül belekeverjük a karfiolt és kisebb (nekem 22x23 cm) szilikonformába töltjük (ha nem szilikon, kikenjük kókuszolajjal). 180 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük. Rászórjuk a sajtot, feljebb visszük a hőfokot és sütjük, míg a sajt aranyszínűre nem pirul. Az egész adag kb. 2000 kalória, ha négy részre osztjuk, egy főre kb 500 kalória jut. Jó étvágyat! :)

2016. január 20., szerda

Csirkemelles rakott brokkoli

       

       Gyakran van, hogy bevásárlás közben rábukkanok egy-egy akciós hozzávalóra és rögtönzök belőle valami finomat: így lehet gazdaságosabbá tenni az egészséges étkezést. :) A héten 2 darab brokkolit sikerült féláron megvásárolnom. Az A varáció brokkolikrémleves volt, a B varáció pedig valamilyen rakott brokkolis étel, amit fehérjedúsabbá teszek egy kis csirkehusival. A B variáció lett a befutó, így viszonylag alacsony költségvetésből kihoztam 4 adagnyi főételt. 

Hozzávalók:

- 2 fej brokkoli (rózsáira szedve kb. 700- 800 g)
- 400 g csirkemell
- 2 dl főzőtejszín
- 200 g joghurt
- 4 db tojás
- 70 g Cheddar sajt (vagy parmezán, vagy más :) )
- 1 evőkanál kókuszolaj
- 1 fej hagyma
- 30 g bacon
- só, bors, fokhagyma

Elkészítés:

       A brokkolikat rózsáira szedjük és sós vízben félpuhára főzzük. Leszűrjük, félretesszük. A kókuszolajon megpirítjuk a csíkokra vágott bacont és a felaprított hagymát. Hozzátesszük a csirkemellet (vágjuk minél apróbb darabokra) és sóval-borssal-fokhagymával ízesítjük. A tejszín és joghurt keverékében elhabarjuk a tojásokat, finoman sózzuk-borsozzuk, majd beleforgatjuk a kihűlt brokkolikat és a húst. Szilikonformába vagy kiolajozott/esetleg zsírpapírral bélelt klasszikus formába öntjük, megszórjuk a reszelt sajttal és 190 fokon kb. 30-35 perc alatt készre sütjük, az utolsó 5 percben magasabb fokozaton rápiríthatunk. :) . Jó étvágyat! :)

Olvasói fénykép, köszönet érte Pápay Anaminak. :)  <3

2016. január 12., kedd

Aszalt szilvával, savanyú káposztával és baconnel töltött csirkemell

     

       Nincs túl egyszerű neve ennek az új receptnek, de nem sikerült tömörebben jellemeznem ezt az első hallásra kissé bizarr, ámde mennyei ízű ételt. :) Párom anyukája készítette el először, s engem, aki imádja keverni a sósat a gyümölcsökkel (azelőtt ez elképzelhetetlen volt:), s aki a hozzávalók mindegyikét külön-külön is falná éjjel-nappal, teljesen lenyűgözött vele. Finom, laktató, tápanyagokban gazdag és ideális kombinációja a fehérjének (husi), zsírnak (bacon) és szénhidrátnak (aszalt szilva), úgyhogy engem meggyőzött. A mennyiségeket csak informatíve írom, nyilván a bacon, az aszalt szilva és a káposzta mennyiségét is egyrészt a hús mennyiségéhez, másrészt az ízlésünkhöz kell igazítani. Tiszta, egyszerű és finom ízek... Az ilyen recepteket szeretem a legjobban! Jó étvágyat! :)

Hozzávalók (3-4 személyre, nekem 6 csirkegöngyöleg lett ebből a mennyiségből):

- csirkemell (600 g)
- só, bors
- savanyú káposzta lecsepegtetve
- aszalt szilva (nekem 120 g)
- baconszeletek (nekem 6 szelet)

Elkészítés:

    A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A csirkemelleket kb. 100 grammos részekre vágjuk, majd, ha kell, bevágjuk, kiterítjük, kiklopfoljuk, mindkét oldalán sózzuk-borsozzuk. Ráfektetjük a baconszeletet, rátesszük a savanyú káposztát, majd néhány darab aszalt szilvát, végül felgöngyöljük és hústűvel vagy fogpiszkálóval rögzítjük. Jénai tálba fektetjük őket, és kb 40 percig sütjük, a végén pedig fedő nélkül rápirítunk picit. Egyszerű és nagyszerű. :) Jó étvágyat!


2015. október 6., kedd

Kölessel, gombával és juhtúróval töltött paprika

   
     
       Nyáron szinte csak friss zöldséget fogyasztottam köretként, de most, hogy beköszöntött az ősz, bátrabban nyúlok a szénhidrátokhoz. Úgy érzem, a szervezetem jobban igényli... Persze csakis a gluténmentes, jóféle szénhidrátokat eszem, s azokból is a lehető legtöbb fajtát variálom, hogy mindenféle tápanyagot bejuttassak a szervezetembe- így tél előtt nem árt, ha feltöltjük mindenféle jóval: quinoa, zabpehely, hajdina, köles, hogy csak néhányat említsek. Kölest eddig csak édesen, köleskása formájában ettem (főtt köles, túró, görög joghurt és édesítő, mennyei:), de most sósan is kipróbáltam. Ebből a receptből indultam ki, de variáltam rajta (ahhoz mérten, hogy mit találtam a hűtőben és mit tudtam jó áron beszerezni). Fogyaszthatjuk köretként, de főételként is, nagyon laktató. :)

Hozzávalók (6 paprikához- 3-vagy 6 adag):

- 150 g köles
- 200 g juhtúró (bryndza)
- 400 g gomba
- 1 nagy fej hagyma
- 1 nagy evőkanál kókuszolaj (15 g)
- 6 db kaliforniai paprika
- só, bors
- 2 gerezd fokhagyma

Elkészítés:

    A kölest felöntjük 3 dl vízzel, megsózzuk és feltesszük főni. Ha a vizet felinná, mindig pótoljuk, míg a köles puha nem lesz. Hagyjuk kihűlni (én reggel főztem meg, magát az ételt pedig este készítettem el). A kétféle hagymát apróra vágjuk, majd a kókuszzsíron megfonnyasztjuk. Hozzátesszük az felkockázott gombát. sózzuk-borsozzuk és rottyantunk rajta egyet. Hozzákeverjük a főtt kölest és az összetört juhtúrót, ha kell ízesítjük, majd a kaliforniai paprikákba töltjük és 180 fokon kb. 20 percig sütjük. Jó étvágyat! :)


2015. október 1., csütörtök

Zöldséges- csirkemelles quinoa

     

    A rizottóhoz hasonló "mindentegybe" ételeket nagyon kedvelem, mert könnyen variálhatóak, viszonylag gyorsan készek és nagyon egyszerűen szállíthatóak. Ez utóbbi nem mellékes szempont számomra, hisz az ebédemet minden nap dobozban hordom a munkahelyemre. :) 

       A quinoa talán sokak számára ismeretlenül cseng: ízre és állagra a gabonához hasonlítanám, de nem tartozik a gabonafélék közé és glutént sem tartalmaz, tápanyagokban viszony nagyon gazdag. :) Mivel viszonylag semleges az íze, édes és sós ételek is készíthetőek belőle. Az egyetlen hátránya a viszonylag magas ár, de nem kell naponta ezt ennünk, s ha ügyesek vagyunk, jobb áron is be tudjuk szerezni. Én most egy számtalan módon variálható, gyors és finom zöldséges-csirkemelles receptet osztok meg Veletek, én általában így szoktam elkészíteni a hűtőmben fellelhető zöldségekből. A receptet nem a blogomra szántam, úgyhogy a fűszerek mennyiségét csak ízlés szerint adagoltam. Jó kísérletezgetést. :)

Hozzávalók (2 személyre, személyenként 50 g quinoát és 150 g csirkemmellet számoljunk):

- 300 g csirkemell
- 100 g quinoa
- 1 db kaliforniai paprika
- 2 db paradicsom
(bármilyen zöldség, pl. cukkini, gomba vagy padlizsán, de télen fagyasztott zöldségkeverékből is elkészíthető)
- 2 gerezd fokhagyma
- fűszerek: só, bors, majoranna, kakukkfű, oregánó, rozmaring, kapor
- kókuszolaj
- a végén szárított metélőhagyma

Elkészítés:

    A quinoát egy kevés kókuszolajon picit megpirítjuk, majd felöntjük vízzel, sózzuk-borsozzuk-fűszerezzük, belenyomunk egy fokhagymát, lefedjük és lassú tűzön főzni kezdjük. Nem tudom pontosan, mennyi vizet ajánlanak a quinoához, én mindig rálesek, s ha kell, pótolom, amit felszívott. Addig főzzük, míg puha nem lesz, s a szegélyénél kis "c" betűket nem látunk. :) Míg a quinoa készül, a felkockázott csirkemellet sózzuk-borsozzuk és kókuszolajon pirítani kezdjük. Belenyomjuk a másik gerezd fokhagymát is, s mikor már kész, beletesszük az apróra vágott paradicsomot és paprikát. Rottyantunk rajta egyet, épp csak annyit, hogy a zöldség roppanós maradjon ;), majd beletesszük a puhára főtt quinoát, összekeverjük, s ha sok lenne a leve, még főzzük kicsit, hogy elpárologjon. Ízlés szerint fűszerezhetjük, a végén pedig szárított metélőhagymát szórunk bele. Salátával és parmezánnal megszórva kínálhatjuk. :)
       Jó étvágyat!
    

2015. július 21., kedd

Paradicsommal töltött cukkini

Csak cukkini, paradicsom és sajt kell hozzá :)

        Gyors és finom nyári étel. :) Párom anyukája készítette el nekünk múlt hétvégén ezt az egyszerű finomságot, valamelyik főzőműsorban hallotta a receptet. :) . Ők lazaccal ették, én, mivel sajnos nem szeretem a lazacot, önmagában fogyasztottam. Jóllaktam, de nem lettem kellemetlenül tele, ez nyáron nekem nagyon fontos ahhoz, hogy jó legyen a közérzetem. Együk akár főételként, akár hús mellé, imádni fogja mindenki :) 

Hozzávalók:

- cukkini
- paradicsom
- sajt
- olivaolaj
- só, bors

Elkészítés:

    Egyszerű, mint az egyszeregy. :) A cukkiniket félbevágjuk, a belsejüket kiskanállal kikaparjuk, megkenjuk olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk. A paradicsomokat cikkekre vagy kockákra vágjuk és a cukkinikbe töltjük őket. Ha a cukkinik nagyok, sajt nélkül tesszük őket a sütőbe, megvárjuk, míg megpuhulnak és csak az utolsó 10 percre szórjuk meg sajttal. Én nagyon zsenge cukkinit kaptam a boltban, úgyhogy sajttal együtt toltam a sütőbe. 200 fokon 25 percig sütöttem. Jó étvágyat. :)

2015. május 9., szombat

Indiai csirkenyársak

     

      Mint ahogy azt néhányan észrevehettétek, elég nagy a csend mostanában a blogom táján. Ne aggódjatok, nem tértem át az üzleti-éttermi kosztra (néhány esetet leszámítva persze:) , még mindig friss és egészséges, saját készítésű ételeket eszem minden nap :), és a kísérletező kedvem sem hagyott alább. Na jó, talán egy picit. :) Itt a tavasz, itt a jóidő, van egy csomó jól bevált recept a tarsolyomban, a polcok roskadoznak a friss és ízletes zöldségek alatt (végre!), úgyhogy amikor csak lehet, husit ebédelek friss vagy sült zöldségekkel, reggelire pedig (hála az ajándékba kapott tyúk- és fürjtojásoknak), elég gyakran kerül az asztalomra frittata, tükörtojás vagy rántotta, ugyancsak sok-sok friss zöldség kíséretében. :) Nem kell mindig túlbonyolítani, főleg, ha kint ilyen szépen ragyog a nap, és inkább a friss levegőn szeretnénk tölteni a szabadidőnket, nem a konyhában. :) Ettől függetlenül jönni fogok finom tavaszi-nyári receptekkel, mert főzni és enni jó! Ilyen ez a mai recept is: előző este bepácoljuk a husit, másnap pedig csak nyársra tűzzük és kisütjük a kicsikéket. :) Akinek van kinti grillsütője (azt nagyon irigylem:), az meg is grillezheti. :)
     A recept egy egzotikus fűszereket kínáló webshopról, innen származik. Nagyon izgalmas termékeik vannak, nézegessetek bátran. :)

Hozzávalók (2-4 adag, attól függ, milyen köretet fogyasztunk hozzá):

- 500 g csirkecomb/mell (én combot használtam)
- 2 evőkanál citromlé
- 2 evőkanál olívaolaj
- 1 teáskanál fűszerpaprika
- 0,5 teáskanál római kömény
- pici fahéj és gyömbér
- 1/2 teáskanál kurkuma
- 1 teáskanál fokhagyma
- só, bors

Elkészítés:

      A csirkehúst közepes darabokra vágjuk, a többi hozzávalót pedig összekeverjük, majd beleforgatjuk a husit. A pácban hagyjuk legalább egy éjszakára, majd másnap átnedvesített nyársakra húzzuk,  grillen vagy serpenyőben kisütjük, tálaljuk és megesszük. :) Én salátaágyon kínáltam, amit meglocsoltam olívaolajjal, balzsamecettel és egy kevés mézzel, mert nekem az indiai ízvilág megköveteli az édeset. Tökéletes étel kerti grillezéshez. Jó étvágyat! :)


2015. március 24., kedd

Csirkés-csicseriborsós curry

Csirkés-csicsriborsós curry
    A múltkori thai csirkemell után vérszemet kaptam, és a mostanában nagyon gyakori grillmix (grillezett csirkemell grillezett zöldségekkel) menüm után (amit persze nagyon szeretek:) ÍZEKRE, valódi, zamatos, erős ízekre vágytam. Tovább eveztem a nemzetközi konyhák tengerén, és Indiában kötöttem ki a kis csónakommal. Árválkodott a kamrámban egy konzervnyi csicseriborsó, a mélyhűtőm szüleim jóvoltából (köszi, anyu és apu:) dugig van csirkemellel, a currys ízvilágot imádom... Úgyhogy minden adott volt hozzá, hogy elkészítsem ezt a jó kis Nosaltys indiai receptet. Jön a tavasz, éled a természet, adjunk hát magunknak finom, keleties, fűszeres és izgalmas ételeket, amik életet lehelnek téltől fáradt és elgyengült testünkbe. :)



Forrás:
https://eletemmorzsai.files.wordpress.com/2013/03/keep-calm-spring-is-coming-8.png

Hozzávalók (4 személyre):

- 600 g csirkemell
- 500 g paradicsom
- 240 g csicseriborsókonzerv
- 1 nagy vöröshagyma (kb. 150 g)
- 20 g kókuszzsír (vagy vaj)
- 200 g natúr joghurt
- 2,5 dl csirke alaplé (legjobb a házi, én most leveskockát használtam)
- fűszerek (garam masala fűszerkeverékkel helyettesíthetők):
1 tk kurkuma
1 tk őrölt paprika
1 tk őrölt gyömbér
2 tk római kömény
1 tk fahéj
0,5 tk kardamom
0,5 tk szerecsendió
- chili (vagy csípőspaprika)
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 db babérlevél
- só (ízlés szerint)
- ha édeskésebben szeretjük: édesítő/méz/cukor
- petrezselyem, metélőhagyma vagy koriander díszítésnek (opcionális)
- ha krémesebbre szeretnénk, ízesítsük kókusztejszínnel (én 1 dl light kókusztejszínt tettem bele)

Elkészítés:

        A kókuszzsír felén megsütjük a csíkokra vágott csirkemellett, majd félretesszük. A fűszereket, (kurkuma, paprika, gyömbér, római kömény, fehéj, kardamom, szerecsendió) mozsárban vagy kávédarálón megőröljük (nekem minden őrölt állapotban volt :).  A maradék kókuszzsíron megpirítjuk a fűszereket (ha helyettük garam masalát használtunk, akkor azt), majd hozzátesszük a felkockázott hagymát és kb. 1 dl vizet. A hagymát puhára főzzük, majd felöntjük a húslevessel, beletesszük a felkockázott paradicsomot, az átnyomott fokhagymát, a chilit (ízlés szerint) és a babérlevelet. Összerottyantjuk. Jöhet bele a csirkemell és a joghurt. Sózzuk (és édesítjük, ha úgy szeretjük:), majd addig fözzük, míg besűrűsödik. A végén beletesszük a csicseriborsót, összerottyantjuk (szóismétlés, de erre nem tudok jobb szót, ez olyan találó:), s ha krémesebbre szeretnénk, öntünk bele 1 dl kókusztejszínt. Basmati rizzsel tálaltam. 1 adag 351 kalóriát, 44 g fehérjét, 20 g szénhidrátot és 10 g zsírt tartalmaz. Jó étvágyat!:)

Csodaszép és csodaillatos fűszereim :) :
kurkuma
paprika
gyömbér
római kömény
fahéj
kardamom
szerecsendió


2015. március 22., vasárnap

Thai csirkemell édesburgonyával

          A vasárnapi ebédeket párom szüleinél szoktuk elfogyasztani. Baromi jó ételek vannak mindig, párom anyukája remekül főz, igazodva az én kicsit speciálisabb étrendemhez is (mindig van husi és saláta/párolt zöldség a kedvemért, a húsleves tészta nélkül meg ugye bármikor jöhet. :). Nagyon hálás vagyok érte. Pár hete viszont lakásújítás miatt elmaradtak a vasárnapi ebédek, úgyhogy kénytelen voltam vasárnap is fakanálhoz nyúlni, viszont, mivel ilyenkor délelőtt több időm van főzésre, mint hétköznap esténként, túl tudok jutni a csirkemell-zöldség kombón és lehetőségem adódik kísérletezni. :) Így született meg a mai menü. Volt a hűtőben egy kevés csirkemell meg egy nagy édesburgonya. Na mondom, ebből normális esetben sült csirkemell készülne batátapürével.... 


          MA viszont a szokásos menü helyett rákerestem a Nosaltyn a csirkemellet és batátát tartalmazó receptekre (imádom az oldalon ezt a funkciót), és a kidobott találatok közül az illatos thai csirke receptjén akadt meg a szemem. Szerencsére a konyhám elég jól felszerelt, volt otthon minden fűszer és minden hozzávaló. Ügyesen elkészült, mennyei finom lett és teljesen biztos lehetek benne, hogy csupa jó alapanyagból készült ázsiai fogást ettem (feltűnhetett, hogy nekem ez elég fontos szempont. Márminthogy szeretem tudni, mit eszek, illetve szeretem, ha jóféle és tápanyagokban gazdag étel kerül az asztalomra). Kellemesen csípős, édeskés és laktató étel, nulla konyhai tapasztalattal is könnyen elkészíthető. :) 

Thai csirkemell batátával


Hozzávalók (2 főre):

- 250 g csirkemell
- 1 nagyobb batáta/édesburgonya (kb 200 g)
- 1 paradicsom (kb 130 g)
- 10 g kókuszzsír (vagy vaj)
- 100 g Cocomas (vagy más kókusztejszín)
- fél citrom leve
- 1 gerezd fokhagyma
- 1-2 teáskanál őrölt gyömbér
- 1 evőkanál piros currypaszta (ázsiai boltokban vagy nagyobb bevásárlóközpontokban beszerezhető, ma a Tesco ázsiai részlegén is láttam)
- 1 lapos teáskanál (Himalaya, ha lehetséges:) A mennyiséggel óvatosan, inkább kóstolgassuk.
- ha valaki (mint pl én:) édeskésen szereti, kevés édesítő/cukor/méz
- 1 dl víz
- 1 teáskanál őrölt koriander (elhagyható)

Elkészítés:

             A csirkemellet csíkokra vágjuk és a kókuszzsíron megsütjük. Összekeverjük a kókusztejszínt, a fél citrom levét, az átnyomott fokhagymát, a gyömbért, a currypasztát és a vizet, majd a csirkéhez öntjük. Hozzátesszük a kockákra vágott édesburgonyát is, ízlés szerint sózzuk (óvatosan, mert a végére kevesebb lesz a szaftja!). Lassú tűzön addig főzzük, míg a batáta már majdnem teljesen puha. Ha túlságosan elfőné a levét, pótolhatjuk a vizet. Beletesszük a kockákra vágot paradicsomot és a koriandert, majd rottyantunk rajta egy utolsót. Ízlés szerint édesíthetjük is. Jázminrizzsel és csípős káposztasalátával kínáltam, mennyei! :)

Csípős káposztasaláta két főre:
250 g káposzta
100 g répa
almaecet
só, édesítő
chili


2015. március 20., péntek

Lepénykenyér/Kenyérlángos/Pizza gluténmentesen

Sonkás-paradicsomos pizza és tejfölös-baconös lepény. :)
         
       Az idejét sem tudom már, mikor ettem utoljára pizzát. Miután elkezdtem liszt- és cukormentesen kajálni, a legtöbb tésztaétel kikerült az étrendemből. Szerencsére sosem voltam nagy "tésztás" meg "kenyeres", úgyhogy ez nem okozott álmatlan éjszakákat:). Ezzel a recepttel viszont, amit Hadarik Rita Egészséges ínyencfalatok c. könyvében találtam, már nagyon régóta szemeztem, csak, mivel kelt tésztáról van szó, kellett hozzá egy szabad délelőtt. Nem mellékesen a karácsonyi  mézes linzeres receptem után maradt egy kevés köleslisztem és tápiókakeményítőm, úgyhogy alapanyag is akadt a kamrámban. Egyik hozzávaló sem kifejezetten drága, viszont borzasztóan egészséges és tápláló. :) A végeredményről senki az égegyadta világon nem mondja meg, hogy búzalisztmentes: omlós, ropogós, könnyed... A saját pizzám sonkával, sajttal, paradicsommal és parmezánnal készült, a pároméra került tejföl és bacon is:). Szuper lakoma. :) Jó étvágyat!

Hozzávalók (4-5 kisebb pizzához):

- 155 g barnarizsliszt
- 40 g kölesliszt
- 85 g tápiókakeményítő
- 12 g útifűmaghéj
- 1 tk só
- 1 tk cukor (NEM édesítő, klasszik cukor! Ez kell az élesztőnek, hogy jóóó nagyra hízlalja a tésztánkat :)
- 35+150 ml víz
- 25 g élesztő (friss)
- 50 g zsírszegény túró (sima)
- 2 tojás
- 1 tk almaecet
- 3 ek olívaolaj (+ a formázáshoz)

 Elkészítés:
        
       A száraz hozzávalókat (barnarizs, kölesliszt, tápiókakeményítő, útifűmaghéj és só) tálba tesszük és elkeverjük. Az élesztőt és a cukrot 35 ml langyos vízben elkeverjük, majd konyharuhával letakarjuk és langyos helyre tesszük, hogy felfusson (én általában a sütőt szoktam langyosra melegíteni, itt futtatom fel az élesztőt meg a tésztáimat is, nagyon gyors módszer :) . A 150 ml vízben elhabarjuk a tojásokat, az almaecetet, a túrót és az olívaolajat, végül összegyúrjuk a felfuttatott élesztővel és a száraz hozzávalókkal is. A tésztát letakarjuk és meleg helyen (sütő ;) kb fél óra alatt a duplájára kelesztjük. A sütőnket előmelegítjük 200 fokra, a ragacsos tésztából pedig zsírpapírra olajos kézzel pizzákat formázunk (nekem 4 pizzám lett, kétszerre sikerült őket megsütnöm). Klasszikus pizzához a korongok tetejét megkentem pizzaszósszal (paradicsompürében elkevert rozmaring, oregánó, kakukkfű és só), majd a pizzákat a forró sütőbe toltam. 10-15 perc után kivettem, feltétet tettem rájuk (sonka, paradicsom és parmezán), majd visszanyomtam őket a sütőbe, míg a szélük aranybarna nem lett. A tejfölös lepényhez az üres tésztát ugyancsak 10 percig sütöttem, majd megkentem sóval és fokhagymával ízesített tejföllel, megszórtam bacondarabokkal és ugyancsak addig sütöttem, míg aranybarna nem lett (összvissz kb. 20 perc). Mivel kelt tésztáról van szó, idő kell az elkészítéséhez, de a végeredmény kárpótol. :) Főzelekékekhez vagy szaftos ételekhez köretként is fogyasztható, ha nem teszünk a tetejére feltétet.
          5 pizza esetén egy darab pizza feltétek nélkül 295 kalória, ebből 5 g fehérje, 45 g szénhidrát és 11 g zsír. Jó étvágyat!:)
    


2015. február 5., csütörtök

Kolbászos rakott karalábé (paleo)

     Bár jó ételnek tartom, nem is tudom, mikor ettem utoljára kolbászt. Jó régen, az biztos:). Itt volt az ideje, hogy túllépjek kicsit a csirkemellen és készítsek valami finom, fűszeres, kolbászos ételt. A rakott krumpli mindigis nagy kedvencem volt, de mivel a burgonya egy ideje már nem (vagy csak nagyon ritkán) szerepel az étlapomon, azt hittem, le kell róla mondanom. És akkor megvettem a Paleo Konyha Magazin ehavi, 2015/1-es számát, és mit találok benne? Paleo rakott "krumplit" karalábéval. Na mondom, eljött az én időm. :) Nem egy ötperces kaja, de nem is kell miatta órákig a konyhában rostokolni. Nagyon finom, tényleg rakott krumpli jellege van, jó hozzávalókból készült, ráadásul végre éreztem a számban valami új ízt:). Ki kell próbálni. :) Ha lehetséges, próbáljunk házi kolbászt beszerezni, az garantáltan adalékanyagmentes.


Hozzávalók (4 személyre):

- 850 g megpucolt karalábé (kb. 6 db kisebb karalábé)
- 150 g kolbász
- 9 tojás
- 50 g Cocomas
- 20 g kókuszzsír
- 0,5 dl víz
- só, bors
- 10-15 g reszelt parmezán

Elkészítés:

     A karalábét megpucoljuk és sós vízben addig főzzük, míg meg nem puhul (úgy 40 perc). Míg a karalábé fő, keményre főzünk 6 tojást és a kolbásszal együtt karikákra vágjuk. Ha a karalábé már puha, felkarikázzuk, majd 10 g kókuszzsírral kikent hőálló tálban egymásra rétegezzük a zöldséget, a kolbászt és a tojást. Minden szintet ízlés szerint borsozunk és sózunk. Legfelülre karalábé kerüljön. Végül habosra keverjük az olvadt kókuszzsírt (a kikenéshez ugye csak a felét használtuk el), a cocomast, a vizet és a maradék 3 tojást, majd a keveréket egyenletesen a rakott karalábéra csorgatjuk. 200 fokos sütőben úgy 45-50 percig sütjük. (A sütés vége előtt 10 perccel szórjuk meg a tetejét reszelt parmezánnal). Egy adag étel 575 kalóriát, 30 g fehérjét, 16 g szénhidrátot és 42 g zsírt tartalmaz. Jó étvágyat!:) 

2015. január 13., kedd

Zöldséges csirkenyársak


               
              Saslik, rablóhús, csirkenyárs, ki hogy nevezi... a legtöbb ember számára tipikusan könnyed nyári fogás, amit a hétvégi családi kertiparty alkalmával apa lassan megsütöget a grillen. Hát, kérem szépen, ez nemcsak nyáron,  hanem bármikor könnyen és gyorsan elkészíthető étel:) Párom szeretett anyukája készített nekünk ilyen nyársakat a múlt héten, meg is ettük mind, amit meg nem, azt hazahoztuk. :) A receptet valamelyik élelmiszerlánc szórólapjának szélén találta, ezúton is köszönet érte:)

Hozzávalók (4 személyre):

- 800 g csirkemell (vagy comb)
- egy piros és egy zöld kaliforniai paprika
- 100 g koktélparadicsom
- 2 kisebb lilahagyma
- 200 g apró gomba (tisztított súly)
- esetleg cukkini vagy más zöldség, a mennyiségek tetszés szerint variálhatóak

A páchoz:

- 6 evőkanál olívaolaj
- 4 evőkanál citromlé
- 3-4 gerezd pépesített fokhagyma
- 2 teáskanál só
- fél teáskanál bors

Elkészítés:

            A pác hozzávalóit egy zárható nagyobb tálban összekeverjük. A húst és a paprikát nagyobb kockákra vágjuk, a hagymákatt felnégyeljük, a gombát megtisztítjuk. Az összes hozzávalót a pácba forgatjuk, a tálat lezárjuk, majd egy napra, de legalább 9 órára hűtőbe tesszük. Másnap hurkapálcákra szúrjuk a kis falatkákat (nekem 8 hosszú hurkapálcát töltöttek meg), a nyársakat tepsibe fektetjük¸ ezüstpapírral letakarjuk és úgy 40-45 percig sütjük. Ha jól átsült, pirítjuk még kicsit fedő nélkül és kész is:) Látványos, egészséges, nagyon finom...:)



2015. január 4., vasárnap

Fitt Stefánia szelet szarvashúsból

       
             Vadászcsaládban nőttem fel, így gyerekkorom óta heti szinten fogyasztunk vadhúst: apukám nagyon finom pörköltet, spanyol madarat és székelykáposztát tud belőle készíteni, de ezek tipikusan olyan ételek, amelyek elkészítéséhez hosszú órákra és sok türelemre van szükség. Mivel én általában késő este, edzés után szoktam konyhatündérkedni, mindkettőnek híján vagyok, így hiába áll mindig a rendelkezésemre, sajnos nem szoktam vadhússal főzni, csak apuéknál kóstolgatni. Úgy döntöttem, megtöröm ezt az ördögi kört és kitalálok egy olyan vadhusis receptet, amely csupa egészséges hozzávalót tartalmaz, ugyanakkor hamar elkészül. Mivel nagyon szeretem a fasírtot, gondoltam, kipróbálom ebben a formában. Jó erősen fűszereztem, hogy az erős vadhús-ízt, amit nem mindenki szeret, kicsit elnyomjam, tettem bele szárított gombát is, prézli helyett pedig zabpelyhet... Mennyei lett, ráadásul pikk-pakk elkészült. :)

Hozzávalók:

- 380 g szarvashús (vagy más vadhús, de szerintem bármilyen húsból elkészíthető)
- 4 tojás
- 1 kisebb hagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 30 g aprószemű vagy darált zabpehely
- 20 g szárított erdei gomba 1,5 dl vízbe áztatva
- 15 g kókuszzsír (ha a vadhús nagyon sovány)
- só, bors

Elkészítés:

          Mielőtt nekiálltam a fasírtnak, feltettem főni 3 tojást. Karácsonyra kaptam a páromtól egy csudajó aprítógépet, ami hatalmas segítség a konyhámban. A Stefánia szelet készítéséhez szinte csak ezt használtam: megdaráltam benne a kockára vágott szarvashúst, majd felaprítottam a hagymát, a fokhagymát és a beáztatott gombát a levével együtt. A húsból, a kétféle hagymából, a gombából, a maradék 1 tojásból, a zabpehelyből és a kókuszzsírból masszát gyúrunk, majd ízlés szerint sóval és feketeborssal ízesítjük. A hús felét kisebb szilikon kenyérforma aljába nyomjuk, ráhelyezzük a három főtt tojást, majd betakargatjuk őket. A formát hideg sütőbe tesszük, majd a sütőt beállítjuk 190 fokra és kb. 40 perc alatt készre sütjük. A végeredmény nagyon finom, egészséges és tápláló:). 100 g Stefánia szelet 153 kalóriát tartalmaz, ebből 15 g fehérje, 6,2 g szénhidrát és 7,4 g zsír. Jó étvágyat!:)

2014. november 4., kedd

Omlós borjúcomb olaszosan

       
        Jön a hideg, ilyenkor az ember mintha jobban kívánná a tartalmasabb, melengetőbb  ételeket. Én is próbálok néha túllépni a csirkemell és saláta különböző variációin és más húsokat is beépíteni az étrendembe: máj, lazac, ilyesmi:) Most a marhára, azon belül pedig a borjúhúsra esett a választásom. Az ehavi Éva magazinban találtam egy szuper olasz receptet "ossobuco" névvel. Utánanéztem, ez a megnevezés magát a borjúlábszárat jelenti. Nekem csak combot sikerült beszereznem (szinte ingyen adják:) NEM. A marha drága. Marhadrága. Viszont marha finom és marha egészséges:)  Elég is a szójátékokból, lényeg a lényeg, hogy én maradok az "omlós borjúcomb olaszosan" megnevezésnél, mert ez felel meg a valóságnak. Az eredeti recept búzalisztet tartalmazott: én elvetemült voltam és egészségesebb verzióra, nyílgyökérlisztre cseréltem. Szuper lett, a szaft sűrű, ízes, zamatos ahh jajj... Ennyi búzaliszt egyébként szerintem senkinek sem ártana meg, nyugodtan készítsétek azzal, de én nem preferálom, maradok a saját verziómnál:). Köret nélkül, magával a zöldséges szafttal is nagyon jó, én így ettem, de ha valaki még tartalmasabb ebédet szeretne, főzzön hozzá rizst vagy bulgurt. Nem egy félórás kaja, de miután bekerült a sütőbe, Neked már semmi dolgod nincs, csak nyelni a nyálad, ahogy a lakást átjárják az illatok és két órára elterülni a kanapén vagy csinálni valami hasznosat. :) VAGY két órára elterülni a kanapén ;).

Hozzávalók (4 személyre):

- 4 szelet borjúcomb (vagy lábszár)- nekem 700 gramm volt
- 2 dl  húslevesalaplé (nekem volt saját készítésű a mélyhűtőben, ha nincs, lehet húsleveskockából)
- 3 dl fehérbor
- rétesliszt+ bors+ só keveréke, ebbe forgatjuk bele a husit (én nyílgyökérlisztet használtam)
- 1 evőkanál vaj+ 2 evőkanál olívaolaj (én 3 evőkanál kókuszzsírt használtam, az jobban bírja a sütést)
- 2 szál répa
- 1 darab zeller
- 3 darab paradicsom
- 1 hagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- babérlevél (4 db-ot tettem bele)
- só, bors

Elkészítés:

         Forrósítsd fel az olívaolaj és vaj keverékét (vagy a kókuszzsírt). A hússzeleteket forgasd bele a sózott-borsozott lisztbe és mindkét oldalukon pirítsd őket pár percig. Vedd ki és tedd hőálló tálba, a sűtőt pedig állítsd be 170 fokra, hogy melegedjen. A fennmaradt zsiradékon pirítsd össze az aprított hagymát-fokhagymát-répát-zellert. Tedd hozzá a babérlevelet és a felkockázott paradicsomot, öntsd fel a borral és a húslevesalaplével, sózd-borsozd, majd rotyogtasd kicsit. Végül a zöldséges alapot öntsd rá a húsra és süsd fedő nélkül kb. 2 órán át, míg a szósz besűrűsödik és a hús finom omlós lesz. Néha nézz rá, keverd át, hogy a szósz jól átjárja a borjúhusit. Tálald önmagában vagy rizzsel/bulgurral :). Jó étvágyat!

2014. július 23., szerda

Rántsunk másképp, avagy zabkorpába forgatott rántott csillagtök


      Egyrészt rég ettem rántott husit/zöldséget/sajtot, másrészt akciós volt a csillagtök a Tescóban, na mondom, ebből este rántott patisszon lesz:) A lisztes-zsemlemorzsás rántás helyett viszont egészségesebb alternatívát akartam. Olvastam, hogy prézli helyett zabkorpába is beleforgathatjuk a husit/zöldséget, vettem is a bioboltban egy kis zacskó zabkorpát. Párom kételkedve fogadta az ötletem, de szerencsére nagyonis ízlett neki a végeredmény:). Nem válogatós, ráadásul szeret egészségesen kajálni, megfogtam Vele az Isten lábát:). Én patisszont rántottam ilyen módon, de szerintem a módszer bármire applikálható:)

Hozzávalók:

- csillagtök (vagy más, amit rántva szeretnénk elfogyasztani)
- Himalaya só
- tojás
- zabliszt
- zabkorpa
- kókuszzsír

Mártogatós:

- kutyuljunk össze zsírszegény túrót, fehér joghurtot, sót, borsot és egy kis fokhagymát.

Elkészítés:

    A csillagtököt vágjuk félbe, pucoljuk meg, majd szeleteljuk kb másfél centis szeletekre. Sós vízben főzzük félpuhára, majd forgassuk először zablisztbe, majd felvert, sózott tojásba, végül zabkorpába. Kókuszzsírban süssük aranybarnára, ropogósra:) Jó étvágyat!

2014. július 21., hétfő

Zabszendvics Mástészta módra

Zabszendvicshegyek: kolbásszal, sonkával, kéksajttal, ementálival...
 Reggelire, kiráíndulásra, vendégeknek, bármikor bárhova:)
            
        Ez a csodarecept a http://masteszta.blogspot.sk/ blogról származik, ami tömve van egészséges és fehérjében gazdag kajaötletekkel, látogassátok bátran, szuper oldal:). Mióta rátaláltam erre a szendvicsre (kb. 1 hete), háromszor készítettem el, és nem tudom megunni. Tápláló, laktató, fehérjedús, bárhova magaddal viheted és ultragyorsan elkészül. Jah, és megtömheted bármiféle földi jóval, én spanyol sajt és Niva egyvelegével pakoltam meg:) Mennyei:)

Hozzávalók (kb. 3-4 palacsinta, tehát 6-8 kis szendvics lesz belőle):

- 150 g zabpehely
- 2 tojás
- 2 dl víz
- 100 g zsírszegény sima túró
- só (ide nem merek mennyiséget írni, mindent túlsózok :D)
- 1 teáskanál szódabikarbóna
- töltelék: sajt, sonka, bármi:)

Elkészítés:
  
      A zabpelyhet finomabbra őrüljük (nem porrá, csak hogy ne legyen nagy szemű, de nem is muszáj...) és belekeverjük a szódabikarbónát. A túrót, vizet, tojást összedolgozzuk, majd mehetnek bele a szilárd hozzávalók. Ízlés szerint sózzuk. :) Ha kicsit ízesebbre szeretnénk, tehetünk bele borsot és szárított fokhagymát. :) Egy teflonserpenyőbe teszünk egy icipici olajat, feljebb visszük a hőfokot, majd egy merőkanállal tésztát adagolunk bele. Szétfolyatjuk, majd rögtön utána visszavesszük a lángot és lassú tűzön világosbarnára sütjük. Hagyjuk kicsit süldögélni, mielőtt megpiszkáljuk. Ha megsült, falapáttal ügyesen átfordítjuk, és míg a másik oldala is elkészül, az egyik oldalát rakjuk meg töltelékkel. Nekem spanyol sajtos- Niva sajtos meg spanyol sajtos- ketchupos- oregánós variációk készültek, de lehet bele tenni sonkát is, vagy amit szemünk-szánk kiván. Alálesünk, s ha már az alja is megsült, a palacsintát félbehajtjuk (az üres felét ráhajtjuk a töltelékes felére:) Megnyomkodjuk, majd a falapáttal 2 részre osztjuk, hogy cuki kis szendvicseink legyenek. Bárhová magunkkal vihetjük :). Én mostanában inkább több, kisebb palacsintát sütök a tésztából (7-8-at), és különféle töltelékekkel töltöm meg, így lehet kóstolgatni. :)
     Jó étvágyat! :)

2014. július 19., szombat

Csirkemelles bulgur kakukkfüves sült paradicsommal

      
          Ezt a receptet az idei (2014-es) Nők Lapja Konyha magazin július-augusztusi számában találtam. Mennyei lett, bulgurimádó párom sokszor kéri még az asztalra:) Az eredeti 300 g-nyi húsmennyiséget megdupláztam, mert mindketten sokat edzünk mostanában, kell a fehérje:) Ügyesen elkészül, könnyű nyári vacsi minimál hozzávalókból,  uccu neki:)

Hozzávalók (4 személyre):

- 750 g koktélparadicsom
- 250 g bulgur (3 dl)
- 700 g csirkemell
- 125 g zöld saláta (én bébispenótot tettem bele, nagyon finom lett)
- só, bors
- 1 evőkanál szárított kakukkfű
- olívaolaj

Elkészítés:

      A sütőt melegítsük elő a maximális hőfokra, amit csak bír (nálam ez 220 fok). A paradicsomkákat vágjuk ketté, majd vágott felükkel felfelé helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire (a papírnak nálam semmi haszna nem volt, mindenhova folyt az olívaolajas lé:). Sózzuk, szórjuk meg 1 evőkanál kakukkfűvel, locsoljuk meg olívaolajjal majd toljuk a sütőbe úgy negyed órára, míg megsül, de már nem löttyedt (én 20 perc alatt túlsütöttem:). 
         Eközben főzzük meg a bulgurt. A 3 dl-nyi bulgurhoz öntsünk dupla mennyiségű vizet, sózzuk, hagyjuk főni, itt-ott kevergessük, kóstolgassuk, ha kell, nyugodtan öntögessünk hozzá vizet, lényeg, hogy puha, jó állagú bulgurt kapjunk. :). Ha kész, keverjünk bele egy kevés olívaolajat.
       A husit vágjuk darabokra, majd sózzuk-borsozzuk és olívaolajon süssük puhára. Keverjük össze a bulgurt, a paradicsomot és a csirkemellet, sózhatunk is rajta, ha kell:), majd forgassuk bele a megmosott salátát. Jó étvágyat hozzá!:)

2014. június 18., szerda

Göngyölt csirkemell Serrano sonkával

       Már a múltkor is írtam, hogy nyílt kicsiny városkánkban egy helyes kis spanyol élelmiszerüzlet. Szeretném kihasználni, hogy újfajta ízek is megjelentek nálunk, úgyhogy tudatosan keresgélem a spanyol recepteket. Erre a receptre http://gasztroabc.hu/recept/13103_csirkemell-serrano-sonkaval/ is a neten bukkantam, egy kis friss salátával tökéletes nyári ebéd vagy vacsora, ráadásul hiperszupergyorsan kész. Uccuneki!:)

Hozzávalók (2 személyre):

- 2 db csirkemell
- 8 szelet Serrano sonka
- 60 g vaj
- 50 g reszelt sajt
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 teáskanál szárított oregánó
- só és bors ízlés szerint

Elkészítés:

       A sütőt előmelegítjük 175 fokra. A csirkemelleket oldalról bevágjuk, de nem vágjuk át teljesen, hogy szépen ki tudjuk teríteni. Kicsit kiklopfoljuk. A puha vajat összekeverjük a reszelt sajttal, átnyomott fokhagymával, oregánóval, sóval és borssal. Én jó sósra készítettem a fűszervajat, mert más sóforrása (a sonkán kívül) nincs a pipihusinak. A fűszervaj felével megkenjük a két kiterített csirkemellet, rárakunk 4-4 sonkaszeletet (sajnos pont 8 szelet van a csomagolásban, nem volt potya kóstolnivaló sonkaszelet, pedig mennyei íze van :-). Szorosan felgöngyöljük, majd hústűvel rögzítjük. Hőálló tálba fektetjük, megkenjük a maradék vajjal és fedél nélkül megsütjük. Kb. fél óra kell neki. Tálaláskora felszeleteljük és meglocsoljuk a kisült fűszervajjal. Én salátaágyon tálaltam:). Jó étvágyat:).

2014. június 3., kedd

Rozmaringos-chorizós tészta


          Pár hete nyílt kicsiny városunkban egy spanyol élelmiszereket árusító cuki kis bolt. Ma arra vitt utam, gondoltam, belesek. A polcok roskadoznak, a plafonról egész sonkák lógnak... Minden színes és ínycsiklandozó... Imádnivaló kis üzlet. Sajnos a spanyol ételekben nem vagyok túl jártas, de a chorizó kolbászt ismerem, s mivel mindenképp főzni akartam valami spanyolosat (ha már egyszer itt járok:) , ezt vettem ki a hűtőpultból. A pikánsat választottam. Otthon rágugliztam a chorizós receptekre, leskelődtem, kutakodtam kicsit... A nyertes ez a diétásnak nem nevezhető, de ínycsiklandozó tésztaétel lett:  http://www.tutitippek.hu/blog/kolbaszos-teszta.php. A hozzávalók arányán változtattam kicsit, a borsót pedig kukoricára cseréltem (a főtt borsó számomra még mindig ehetetlen :-/ :-). Nagyon hamar elkészült és olyan finom, pikáns, fűszeres tészta lett belőle, hogy minden ujjunkat megnyaltuk utána. Melegen ajánlom:) Szó szerint és átvitt értelemben is:)

Hozzávalók (6 személyre):

- 1 evőkanál olaj
- 1 nagy vagy 2 kis fej lilahagyma
- 400 g orsótészta
- 300-400 g chorizo kolbász
- 1 piros és 1 zöld kaliforniai paprika
- 1 doboz darabos paradicsomkonzerv levével együtt (400 g)
- 1 doboz kukorica (340 g)
- 1 kis doboz sűrített paradicsom (140 g)
- 1 teáskanál barnacukor
- 1 evőkanál balzsamecet
- 2 teáskanál friss vagy szárított rozmaring
- 1 teáskanál só

Elkészítés:

       A tésztát megfőzzük (nem írom, hogy a csomagoláson szereplő leírás szerint, mert én általában el sem olvasom:). A kolbászt felkarikázzuk és az olajon kb. 3 percig pirítjuk. Néhány karikát bekapunk és élvezzük a mennyei ízt :). A hagymát felkarikázzuk, a paprikákat csíkokra vágjuk, majd mindkettőt a kolbászhoz tesszük és együtt főzzük úgy 5 percig. Ezután beletesszük a paradicsomkonzervet, a sűrített paradicsomot, a kukoricát, a balzsamecetet, a cukrot, a sót és a rozmaringot, majd rotyogtatjuk még 5-10 percig (addig, míg a paprika megfő, de még roppanós.). Megbolondíthatjuk chilivel is, de mivel az én chorizóm pikáns volt, nem akartam, hogy felgyulladjon a szánk. :) Végül hozzákeverjük a leszűrt tésztát és forrón tálaljuk. Nagyon finom vendégváró, de magunkat vagy a szeretteinket is meglephetjük vele. Jó étvágyat!:)